2012-es HoldfényCon/PlayIt dióhéjban
2012.04.10. 22:43
Idén megtörtént, hogy összeeresztették egy helyszínre a gamereket, geekeket, nerdeket, horrorfanokat, animéseket és mangásokat. És hogy mi sült ki belőle? Csak azt tudjuk mondani, saját tapasztalataink alapján, hogy csupa jó.
A nagyszínpadi programokat klasszul állították össze, a cosplayverseny frappánsra és szerencsére nem a végtelenbe nyúlóra sikerült. Kaptunk klassz játékbemutatókat a javából. Rengeteget ki is lehetett próbálni. Reméljük a Star Wars Kinecttel mindenki megtapasztalta azt a felejthetetlen élményt, milyen lenne élőben lézerkardozni.
Minden eddiginél nagyobb sikert arattak a Star Warsosok, a hivatalos magyar légióval, Darth Vaderrel, buckalakókkal, de még Chewbaccával is. Találkozhattunk továbbá a Star Trekesekkel, Navikkal,, az őrült horror színházasokkal, DC és Marvel képregényhősökkel, a sor jó hosszan folytatható...

Chewbacca is rhrööm-rhrööm-rhrömmökül érezte magát
Akit pedig a komolyabb távol-keleti dolgok foglalkoztattak szintén talált magának a Japán Faluban előadásokra valót, valamint ehetett sushit, ihatott cseresznyeát, vehetett bonsait.
Természetesen idén se hiányozhatott a HoldfényConról a steampunk.
Ghoulina von Royalék - G von R Clothing - standján gyönyörű kézzel készült - itt-ott csontokat is felhasznált - ékszereket és kiegészítőket lehetett vásárolni. Mi le is kaptuk nektek ezt a kalapot, megtekintésre, és ajánlónak, ha kimentek a soron következő conra (MondoCon):

Kalap a G von R Clothing standról
A Japán Faluban az egyik legnagyobb érdeklődést - ha nem is lélek, de fotósszámban - mindenképpen Vörös Zoltán Zackary laptopjának a bemutatóját övezte. Az egyedi darabot élőben is meg lehetett tekinteni.

Vörös Zoltán Zackary steampunk laptopja nyitva
Vörös Zoltán Zackary steampunk laptopja csukva
Vörös Zoltány Zackary laptopjával
Ezenkívül olyan műhelytitkokba nyerhettünk előadása által betekintést, hogy hogyan készülhetett el steampunkosan a "Space" billentyű, hogy kényelmes-e egy ilyen laptopon gépelni, és hogy miért hiányzik róla a touchpad. Szuper volt, és le a kalappal minden tárgy előtt, amit Zackary készít.
És, hogy ne maradjunk egy kis vadnyugat nélkül: (köszönet a srácoknak a fotóért!)

Babot vagy életet! :D
Csak annyit tudunk mondani, megérte eljönni az április HoldfényCon/PlayIt-re.
Akinek pedig ez sem elég bizonyítékként, nézze meg az Index videóját!
-----
A fotókért köszönet nekik:
Made in China
2012.04.05. 17:25
Azon, hogy van-e kínai steampunk, és hogy az milyen, már több, mint egy éve gondolkodom. A japán steampunkra kismillió példa van, no de a kínaira?!
De íme, megjött a Stephen Fung rendezésében a "Tájcsi" című wire-fu film trailere. Most már el lehet képzelni. És miután belefeledkeztünk a fogaskerekes jing-jangba "nagy izgalommal" várjuk Bollywood első steampunk produkcióját.
Steampunk a tavaszi HoldfényConon
2012.04.05. 16:45
Ha meg akartok ismerkedni élőben is Zackary azaz Vörös Zoltán steampunk laptopjával, akkor április 7-én mindenképpen a Millenáris "B" csarnokában a HoldfényConon a helyetek. Ugyanis közvetlenül a Diablo 3 bemutatója után a nagyszínpadon 14:30 után ez a régiesen modern "Cthulhu style" tárgy is bemutandatik:
Továbbá, akinek ez sem lenne elég a japán faluban 15 órától steampunk ékszeres és tárgyas hogyan csináld! - tutorial - akció veszi kezdetét.
Ismét lehet majd steampunk ékszereket vásárolni, és ezenkívül mindenféle program várja a sci-fi, fantasy, manga, anime... mindenféle igazán geek dolog iránt érdeklődőket a Kinect Star Warson és az Angry Birds versenyen japán népdalénekesig.
Steampunk Találkozó Szavazás
2012.03.31. 13:16
A következő találkozónkat május elején vagy április végén tartanánk. Mivel nekünk fontos a Ti véleményetek, ezért kíváncsiak vagyunk, milyen találkozóra jönnétek el szívesen. Ezért egy szavazást indítottunk a Facebookon, ahol mindenki bátran kifejtheti a véleményét.
Azt a témájú találkozót tartunk, amely a legtöbb szavazatot kapja! Tehát minél többen kattintotok, annál nagyobb eséllyel rendezünk egy olyan találkozót, amely Ti szeretnétek. A válaszlehetőségeknél egyéb témákat is írhattok, lehetőségeinkhez mérten teljesítjük az érdekesebb "követeléseket".
Hogy az egyes találkozónevek mit takarnak?
- Multikulti: piknik vagy teázás (kávézás) Budapesten - helyszín még kétséges -, ahol öltözékedben egy adott XIX. századi létező vagy alternatív, kitalált nemzetet kell képviselned.
- Zeppelin-mánia: szintén népszerű a szavazók között, ha nem most tartanánk meg, akkor összekötnénk a szeptemberi velencei-tavi hőlégballon fesztivállal, ha most tartjuk meg, akkor még nem tudjuk, de mindenképpen kitalálunk valami ballonosat.
- Titanic-találkozó: étkezés egy hajóétteremben az 1912-es esztendőt felidézve, süllyedés és jéghegy nem garantált, de semmi sem kizárt :D
- Százéves, Svejk a derék katona: faszolós, vonatos piknik királyi-császári módra I. világháborús hangulatban. Hogy mi az a faszolás? Svejk-jegyzetek megmondja.
- Vernés találkozó: vacsora a Verne Étteremben.
- Légipolip találkozó: piknik, ahová légipolipos holmiban, vagy légipolipos alkotással illik megjelenni.
- II. Abdul-Medzsid oszmán kalifa harmadik házasságának századik évfordulója: megvalósításának csak a fantázia szab határt.
- Steampunk dinoszauruszok: megbeszéljük a viktoriánus paleontológia állását.
- Apokalipszis: talán piknik vagy séta valami posztapokaliptikus helyen.
Egyéb, amire kevés szavazat érkezett eddig:
Trigun, Krúdy, John Carter, Leleményes Hugó. Ebből kettő mozilátogatással egybekötött találkozó. A Krúdy nagy zabálás egy magyaros régimódi étteremben. Trigun, egy western sf animéhez kötött speciális találkozó.
Állatkert kicsit másképp
2012.03.21. 19:33
Ha éppen egy picit elméláznánk kávézás vagy teázás közben, és szívesen bámulnánk olyan képeket, amelyek a legnagyobb precizitással és bámulatos aprólékossággal vannak kidolgozva, akkor nagy szeretettel ajánljuk a Vlagyimir Gvozdariki(j?) weboldalán található állatgalériát.
Garantáltan nem fogunk csalódni! Ugyanis a művész rajzain, digitális grafikáin mindig felfedezhetünk valami újat, ugyanakkor valami részlet mindig rejtve marad szemünk elől.







Abe Lincoln a Vámpírvadász - Hamarosan a mozikban!
2012.03.20. 20:08
Láttuk hogyan játszódott a Büszkeség és Balítélet egy zombiapokalipszis közepette, és olvashattunk Európa Nagyanyjáról, mint démonvadászról. Abe Lincoln története sajnos még eredeti nyelven sem mondható jó áron beszerezhetőnek kis hazánkban, de a lustáknak amúgy sem kell majd sokáig várni, hiszen a Mozifilm végre elkészültnek látszik.
A filmet külföldön nyárra ígérik, így ha minden jól megy ősszel már talán mi is izgulhatunk ahogy a rabszolga felszabadító elnök, a vérszívók ellen küzd. Részemről zseniális ötletnek tartom, ahogy az Abe Lincoln-féle "favágó" mítoszt a történetbe szőtték.
Amíg várunk, addig pedig itt a trailer.
Ajánló John Carter mániásoknak
2012.03.18. 18:51
Ugyan nem tekinthető steampunknak, de századforduló körüli sci-finek már igen, éppen ezért határesetként. Ha nem is elemezzük agyon a filmet és az eredeti regényeket legalább illik megemlítenünk, hogy a John Carter végre a mozikba került, na meg ha látjuk a 3D-t, akkor legalább egyszer nézzük meg, mit hozott össze Burroughs sztorijaiból a Disney stúdió.

Fanatikusoknak ráadásul van egy jó hírünk a steampunkkal és régi sci-fi irodalommal foglalkozó Cory Gross a Voyages Extraordinaires blogon részletesen, több bejegyzésben foglalkozik az eredeti John Carter regényekkel, magával a filmmel, és a film előzményeivel. Így akit érdekel, mi is áll a hátterében a John Carter mániának látogasson el mindenképpen az Extraordinaires-ra.
Petőfi Sándor és gyilkos robotok a jövőből
2012.03.16. 14:44
Jelentjük a gugglis Petőfinek és az "ejj mi a gőz" gőzanyámtyúkjának - na meg a Gőzapostolnak is, amely után sajnos hiába érdeklődtem évekkel ezelőtt elveszett valahol egy szerzői fiókban (tessék kommentben megírni, hogy hova lett, vagy megküldeni e-mailben, vagy megjelentetni!) - beérett a gyümölcse. Megjelent az első steampunk képregény, amely 1848 egyik legkarakteresebb figurájával foglalkozik.
Az Ács "Emtrexx" Zsolt által rajzolt és írt képregény alapja, hogy a mai napig nem tudni, mi történt mindenki Sándorával a segesvári ütközetben, tehát elvben fikcióként feltételezhetnénk, hogy tudtán kívül átjutott egy dimenziókapun. Több spoilert nem árulok el.
Minden magyar steampunknak érdemes elolvasni ezt a szellemes, gyors és üdítő képregényt, mely könnyeden újraértelmezve - saját magát szerencsére nem komolyan véve - sci-fi mítoszt csinál a ködbe veszett Petőfiből. (Akiknek szent dolog 1848 inkább tartózkodjanak tőle, mert tele van iróniával.)
A rajzok enyhén japán hatásról árulkodnak, a sztorihoz, a slusszpoénhoz és a könnyed történetvezetéshez passzolnak.
Itt a blogon mindenképpen csak ajánlani tudom, mert az alapötlete frappáns, és olyan információk derülnek ki benne, minthogy Szendrey Júlia és Petőfi gyermeke valószínűleg pont március 15-én foganhatott, valamint megláthatjuk hogyan fest egy képen a Petőfiből, Kossuthból, Bem apóból, Windisch-Grätzből, Görgeyből, Jellasicsból na meg egy Szendrey Juliskából álló szupercsapat.
Ingyen megtekinthető a Random virtuális képregénymagazin oldalán!
Velocipédre föl! Idén is lesz Tweed Run
2012.03.15. 12:11
A Tweed Run szervezői március 31-én szombaton minden kedves érdeklődöt várnak 12:30kor a budapesti Városligetben a Pántlika Bisztró előtt, a Városligeti körúton.

forrás: Roanoke Tweed Run - kép a londoni Tweed Runról
A budapesti Tweed Runról - mármint, hogy mi is az a Tweed Run - a tavaly indított blogjukon olvashattok és nézhettek meg képeket. A rendezvényen tavaly sem volt kötelező muzeális értékű kerékpárral megjelenni, de azért ha lehet a járgány 1980 előtti legyen, illetve az öltözékkel érdemes a tweedes, brites, nosztalgia kerékpáros irányvonalat követni.
Íme egy videó a tavalyi budapesti Tweed Runról kedvcsinálónak:
Tweed Run Budapest from LiKEmyBiKE on Vimeo.
Ajánlott öltözködési javaslat a londoni Tweed Run blogról:


Hogyan csináljunk menő steampunk feliratot?
2012.03.15. 11:36
Akik művésziskolába járnak vagy jártak talán találkoztak egy olyan tantárggyal, hogy betűrajz. A betűrajz lényege, hogy egy adott szó jelentését a tipográfiát kiegészítő, annak a részévé váló képekkel is megfogalmazzuk, kifejezzük.
A Webgraphics oldalán egy ügyes tutorial, sajnos nem teljesen kezdő Photoshopmániásoknak megmutatja, hogy a steampunk szó punk részét, hogyan lehet látványosan, izgalmasan és kreatívan betűrajzként megvalósítani.
Ha van időd, és természetesen kedved magad is nekiállhatsz megcsinálni, hogyan nézne ki a Te STEAMPUNK betűrajzod, mert amellett, hogy ez egy okos játék a kreativitást és az ügyességet, ráadásul a rajzkészséget is fejleszti.
Ha csináltok valami hasonló munkát, küldjétek be nekünk a sztpunk@gmail.com címre, és megmutatjuk a blogon és Facebookon is a többieknek! Ha pedig nagyon-nagyon jól sikerül, akár a budapesti EuroSteamCon plakátjaira, bannerjeire is felkerülhet!














.gif)
%20(1).jpg)



Molnár Ferenc Nixie órái
Dr. Leslie Aromo páros pendrive
Előkelő macskaságok

Kreatív DIY tippek uraknak
A steampunk illat nyomában
Szakrális modding
