Újabb steampunk videoklip

2012.03.11. 12:21

Bár inkább régi, most találtam rá erre a gyöngyszemre... vagyhát inkább olyan Petőfiszemre mert a Minek nevezzelek? a legjobb definíció.

Bár nem vagyok oda a steampunk mai modern pop"kultúra" által való meggyaláztatásáért, az oroszoknak szabad... Fóleg ha ilyen beteg módon csinálják. Kicsit nyomi a zene kicsit a klip is de orosz és megvan a maga karaktere.

A címe БЛОНДИНКА szabadfordításban szöszike

 

Ezzel a kicsit Simon & Garfunkel hangulatú dallal örülünk annak, hogy ugyan csillagászati értelemben még nem, de meteorológiailag végre eljött a tavasz.

A Steam Powered Giraffe az egyik legszínvonalasabb clockpunk együttesnek tekinthető. (Úgy rémlik, egy klip erejéig Rabbit, The Spine és The Jon egyik produkciója feltűnt korábban blogunkon is.)

Azon kívül, hogy zenélni jól tudnak, az automatonok merev mozgását utánzó pantomimet is magas szintű tudással művelik, ráadásul nemcsak egy-egy klip erejéig, hanem élőben úgyszintén.

Új albumuk idén késő tavasszal jelenik meg "The 2 ¢ Show" címmel. Sajnos csak az Egyesült Államokban koncerteznek, Európa még várhat rájuk, aki mégis a tengerentúlra utazna mindenképpen tekintse meg őket a dearborni World Steam Expo-n.

Oviba költözik a steampunk

2012.03.01. 16:53

A steampunk "mainstreamesedése" tovább folytatódik. Erről tesz tanúbizonyságot az új Mattel "horrorbarbie", nevezetesen Rebecca Steam Monster High. Rebecca nagyon kék és nagyon "gugglis". Mindenhonnan elkésik, mert rosszul van az órája "felhúzva". Ezeken kívül elmondható róla, hogy kedvenc színe a réz, van egy mechanikus pingvinje, akit Penny kapitánynak hívnak.

A baba azt bizonyítja, hogy a steampunkot nem elég korán kezdeni, vagy, hogy nem is kell olyan sokáig várni, és máris ellepik a terepet a legifjabb gőzmániások.

forrás: Steampunk.com

Idén, április elsején kerül megrendezésre a Tattoo expo és Motor kiállítás a hungexpon, ahol ezúttal a Gótikus hastáncosok jóvoltából Steampunk kategóriában is indulnak a versenyzők.

 

Hastánc rockzenére?!

I. Gótikus és Fantázia Hastáncverseny

Április 1-jén egy eddig még nem látott hastáncverseny kerül megrendezésre, mely a rockerek érdeklődésére is biztosan számíthat. Ugyanis a hastánc egyik legfrissebb irányzata, a gótikus stílus kap főszerepet ezen a versenyen. Táncolják rockra, metalra, indusztriálra, de már kimondottan gothic stílusú oreintális zenék is születtek. A táncosok külsőségükben is a szubkultúra jellegzetességét hordják magunkon. Csipkék, hálók, tetkók, feltűnő ékszerek vagy fém, bőr és láncok jellemzik a gótikus hastáncosokat. Az egyik legfirsseb stílus, a steampunk is megjelenhet ezen a versenyen. A gótikus hastáncirányzatok mellett más jellegű, különleges hastáncprodukciók is helyet kapnak
majd. A fantázia katgóriában bármilyen, megszokottól elrugaszkodott hastáncprodukcióval lehet indulni pop zenétől alterig, farmergatyában vagy fanztasy karakternek öltözve. A harmadik, transztánc kategóriában pedig a sámánisztikus-pszichedelikus vonal kerül előtérbe. A verseny szervezője, Burány Judit, a Magyar Gótikus Hastáncművésznők vezetője elmondta, hogy azoknak az indulóknak szeretnének színpadot biztosítani, akik eddig „különcségük” miatt nehezen rúghattak labdába egy hagyományos hastáncversenyen. Holott ezek a táncosok is ugyanolyan keményen gyakoroltak és készültek, mint a többiek. Minderre nagy nyilvánosság előtt, az alkalomhoz megfelelő hátteret adó Tattoo Expo és Motorokiállításon kerül sor. Judit reméli, hogy a köztudatban is sikerül elterjeszteni a hastánc kevéssé ismert oldalát. Hisz az expora eleve a szabaddabb gondolkodású emberek fognak eljönni. A zsűritagokat is ennek szellemében kérte fel a szervező. A szakmai zsűriben helyet kap például Magyarország egyetlen féfi orientális táncosa, a külföldön is elismert Seres Zoltán. A laikus zsűri tagok között pedig Linda Daemon, a Drugzone zenekar énekesnője, Wéber Anikó, a Csajokamotoron.hu főszerkesztője és a Magyar Steampunk Közösség képviselője is feltűnik majd. A verseny fődíja pedig nem lesz kevesebb, mint egy welness hétvége két fő részére gyertyafényes vacsorával és romantikus pusztai sétakocsikázással.

www.gothikushastanc.hu

Bővebb információ:
http://gothichastanc.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=22&Itemid=9

 

Február 23-án újra Torkos Csütörtök Magyarország éttermeiben. Azt kell erről az ajánlatról tudni, hogy aki erre a napra foglaltat asztalt, az féláron ehet és ihat az étel- és itallapról.

Amikor nekiálltam összeszedni, milyen torkos lehetőségek kínálkoznak olyan budapestiek számára, akik kedvelik a nosztalgiát vagy a steampunkot, akkor azt hittem, egy-két talán részben ajánlható helyszínt találok. Szerencsére azonban három étkezde már eleve vonatokhoz kötődik, így steampunkoknak telitalálat, a többi pedig a századfordulós és XIX. századi múltidézés hangulatában várja a korgó gyomrúakat.

 

VAGON ÉTTEREM:

Budapesti éttermek közül elsősorban a Vagon Éttermet ajánljuk figyelmetekbe, ami valójában egy vonatkocsin létesült a Déli Pályaudvarral szemben. Sajnos már itt is igyekezni kell az asztalfoglalással, mert e bejegyzés szerzője, amikor e bejegyzést írta már úgy látta a Vagonnak 11, 13, 15, 17, 19, 21, 23 órára már nincs szabad asztaluk.

Ilyen a Vagon belülről:

forrás: Facebook

Cím: 1013 Budapest - I. kerület, Vérmező u.

 

GYERTYAFÉNY EXPRESSZ:

A torkos napra a MÁV Nosztalgia is készül egy másik vasúti kocsival. 18 órától éjfélig ugyanis féláron nyitva a Gyertyafény Expressz. A Nyugati Pályaudvarról tudjátok megközelíteni. A programra a Vasúttörténeti Park honlapján is jelentkezhettek.

Készülni kell arra, hogy ha ide betérsz az egy főre ötezer forintba kerül, de ezért a pénzért a következő szolgáltatást kapod:

 

A Gyertyafény Expressz vendégeit a Budapest Nyugati pályaudvar patinás hangulatú „Királyi várótermében”, amely a Nyugati téri parkoló felől közelíthető meg, Welcome pezsgővel várjuk, 30 perccel a vacsora kezdete előtt.
A vonatra felszállni a pezsgős fogadás után a Budapest Nyugati pályaudvar 9. vágányán lehet.
Romantikus hangulatban, ízletes ételek és minőségi borok mellett nosztalgia étkezőkocsiból álló luxusszerelvényében 2 órányi gasztronómiai élményben lehet részük mindazoknak, akik e sajátos múltidéző atmoszférára vágynak. A nosztalgia étkezőkocsiban - a gyertyafényes vacsora ideje alatt - „sommelier” kínál finom borokat a háromfogásos menühöz, és annak vegetáriánus változatához.
Az étkezőkocsiban elfogyasztott vacsora után, lehetőség van felfedezni, a vonat történelmi kocsijait, a búcsúitalt, pedig a vonat mulató kocsijában, az Orfeum kocsiban, fogyaszthatják el vendégeink.

 

"A Gyertyafény Expressz vendégeit a Budapest Nyugati pályaudvar patinás hangulatú „Királyi várótermében”, amely a Nyugati téri parkoló felől közelíthető meg, Welcome pezsgővel várjuk, 30 perccel a vacsora kezdete előtt.

A vonatra felszállni a pezsgős fogadás után a Budapest Nyugati pályaudvar 9. vágányán lehet.

Romantikus hangulatban, ízletes ételek és minőségi borok mellett nosztalgia étkezőkocsiból álló luxusszerelvényében 2 órányi gasztronómiai élményben lehet részük mindazoknak, akik e sajátos múltidéző atmoszférára vágynak.

A nosztalgia étkezőkocsiban - a gyertyafényes vacsora ideje alatt - „sommelier” kínál finom borokat a háromfogásos menühöz, és annak vegetáriánus változatához.

Az étkezőkocsiban elfogyasztott vacsora után, lehetőség van felfedezni, a vonat történelmi kocsijait, a búcsúitalt, pedig a vonat mulató kocsijában, az Orfeum kocsiban, fogyaszthatják el vendégeink."

forrás: MÁV Nosztalgia

Cím: Budapest, Nyugati Pályaudvar

 

BAROSS ÉTTEREM:

És még mindig vonatok. A Keleti Pályaudvart alapból nem sokan kedvelik a Nyugatihoz képest, mert koszosabb, tele van kétesen üzérkedő alakokkal, ráadásul a metróépítés teljesen feltúrta az egész addigi "ökoszisztémáját".

Mégis van egy eldugott "zug", amit csak azok vesznek észre, akik elég sűrűn járják a Keletit, és meg akarják benne keresni a szépet és egy régi budapesti pályaudvar eredeti arcát.

Ez a zug a Baross Étterem, amit úgy tudtok megtalálni, ha beléptek a Keleti Pályaudvar főkapuján, és szinte azonnal elfordultok balra.

forrás: Torkos Csütörtök

Cím: 1087 Budapest, Baross tér 11/a

 

FERENC JÓZSEF ÉTTEREM ÉS SÖRÖZŐ:

A Nagymező utcából egy a monarchia légkörét idéző helyet ajánlunk elsősorban azoknak, aki kedvelik a kiegyezés korának nosztalgiáját. Itt is igyekezni kell a helyfoglalással, ugyanis az online jelentések alapján felkapott - és ugyanakkor sűrűn "pénztárcanyitagós" - helynek tűnik.

forrás: Torkos Csütörtök

GERBAUD SÖRHÁZ:

Jól látjátok ez nem a cukrászda, annál izgalmasabb: sörház. A sörök szerelmesei itt azon a bizonyos csütörtökön bizony "feleáron" vethetik bele magukat - hrabali módon - a folyékony arany iránti élvezetekbe.

Forrás: Torkos Csütörtök

Cím: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8. (Dorottya u. felől)

 

SZABADSÁG KÁVÉHÁZ ÉTTEREM:

És végezetül, de nem utolsósorban vacsoraszínház előadásairól népszerű vendéglátóhelyiség kitűnő választása lehet a szecesszió szerelmeseinek. Ez egy olyan kávéház, ami a századforduló idején nyílt, tehát ha ide betérünk, akkor valóban úgy érezhetjük, mintha időt utaztunk volna. Ady-mániásoknak kötelező meglátogatniuk legalább életük során egyszer, mivel a költő állítólag itt írta a Harc a Nagyúrral című költeményét, tudjátok a disznófejű...

Érdemes tömött pénztárcával érkezni.

Cím: 1054 Budapest, Aulich u. 8.

 

Itt tudsz asztalt foglalni, természetesen nemcsak budapesti, hanem vidéki éttermekbe is: Torkos Csütörtök. (Válogatásunk a teljesség igénye nélkül készült, a Torkos Csütörtök oldalán rengeteg étterem közül válogathatsz!)

Hősnők a rézcerka alól

2012.02.11. 21:29

Michael Dooney azaz művésznevén doonboy Catwomantől Vörös Szonján át Batgirlig szuperhősnőket "reptet" vissza a ceruzájával olyan korokba, amikor még egyáltalán nem találhatták ki őket.

A válogatásból csak pár rajzot mutatunk be kedvcsinálónak, akit érdekel a többi hölgyemény kattintson a thaeger blog oldalára.

 

folytatás

via Steampunk Facebook

 

Miután volt alkalmunk ajánlani nektek a Hugo Cabret magyar fordítását - reméljük azóta sokan megrendeltétek, most egy újabb örvendetes könyvmegjelenési hírt tudatunk veletek. Az SF Mag információi alapján bizakodhatunk abban, hogy végre a magyar könyvpiacon is megjelenik Scott Westerfield Leviathanja Keith Thompson illusztrációival. (Kiadóról, fordítóról az SF Mag oldalán érdeklődjetek!)

Játéktervezési pályázat

2012.02.07. 10:06

Nemrég egy pályázati felhívás érkezett a  blog leveles ládájába. Megosztom itt, hátha valakit érdekel, és kedvet érez hozzá. Mi mindig szívesen látunk új Steampunk játékokat.

 

Pályázati felhívás

Az Országos Főépítészi Iroda támogatásával a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem kreatív játéktervezési pályázatot hirdet meg a MOME line - design műhely (MOME Nonprofit Kft.) kiírói közreműködésével (továbbiakban Kiíró), és a hg.hu médiapartneri támogatásával.

 

A pályázat célja

A pályázat célja olyan új játékok tervezése/fejlesztése, amelyek kreatív kihívást jelentenek, ugyanakkor szórakoztatnak, jókedvre hangolnak és elgondolkodtatnak. Közvetítik a játék örömét, a szabályok betartásával gondolkodásra, új megoldások keresésére inspirálnak, közös élményt teremtenek. Olyan játékokat várunk, amelyek mindennapi életünk részévé válhatnak, könnyen hordozhatók, és magukban rejtik a sorozatgyártás lehetőségét is.

A pályázat feladata

A pályázó feladata olyan eddig még nem publikált kreatív, logikai, készségfejlesztő játék

- tárgy
vagy
- számítógépes játék vagy mobilra és/vagy tabletre készült játék

tervezése/fejlesztése, amelynek mérete* nem lehet több mint 1359 cm³, azaz az emberi agy átlagos térfogata.

* Alkalmazás esetén a használathoz szükséges mobil eszköz maximális mérete, elsősorban okostelefon, vagy táblagép.

 


Díjazás

Fődíj: bruttó 2.000.000 Ft

MOME különdíj: bruttó 400.000 Ft
hg.hu különdíj: bruttó 400.000 Ft

A második fordulóba jutott pályázók pályamunkájuk elkészítéséhez számla ellenében bruttó 50.000 Ft költségtérítésben részesülnek.

Zsűri

A zsűri 5 fős szakmai testület, amelybe a Kiíró az érintett szakterületek jeles képviselőit hívja meg.

 


Résztvevők köre

A pályázat részben nyilvános, részben meghívásos, amelyen - természetes vagy jogi személyként - egyénileg vagy alkotói csoportként lehet részt venni. A Kiíró szakmai döntése alapján a pályázaton történő részvételre tervezőket, alkotói csoportokat is felkér.

Egy pályázó több tervet is benyújthat.

A pályázat menete:

01. Regisztráció

A pályázaton való részvételhez regisztráció szükséges.

Beadandó anyag: regisztrációs információk (név, értesítési cím, telefonszám, e-mail cím)
Határidő: 2012. február 17.
Beadás módja: e-mailben a 1593cm3@momeline.hu címre

A Kiíró a regisztráció után e-mailben küldi meg a pályázóknak a pályázathoz szükséges dokumentumokat (pályázati adatlap, szerzői jogi nyilatkozat), valamint a beadás során feltüntetendő pályázati kódot.

 


02. Inspirációs workshop

A pályázói munka kreatív támogatására a Kiíró inspirációs workshopot szervez, ahol a felkért előadók a pályázati tematikához kapcsolódó prezentációkat és projekteket mutatnak be, és válaszolnak a résztvevők kérdéseire.
A workshopon való résztvétel nem kötelező.

Időpont: 2010. március 3.

03. Első forduló

Beadandó anyagok:
Személyi anyag (kinyomtatva és DVD-n vagy CD-n PDF formátumban):
- pályázati adatlap
- szerzői jogi nyilatkozat

 


Pályázati anyag (DVD-n vagy CD-n, egybefűzött PDF formátumban):
- koncepció szöveges bemutatása (legfeljebb 2000 karakter)
- koncepció: 3-5 db számozott A/3-es méretű lap, képekkel, magyarázatokkal, alkalmazás esetén storyboarddal/bemutató videóval
- opcionális: magyarázó videó vagy animáció

A pályázat értékelése anonim, ezért a pályázati anyagon kizárólag csak a regisztráció során megkapott pályázati kód tüntethető fel, más azonosításra alkalmas információ nem.

Határidő: 2012. március 19.
Beadás módja: postai úton vagy személyesen

Postacím:
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, 1121 Budapest, Zugligeti út 9-25.
A borítékra írja rá: 1359 cm3 pályázat
A pályázat postai úton történő benyújtása esetén a határidő a beérkezés dátumára vonatkozik.

 


A személyes leadás helye és ideje:
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, 1121 Budapest, Zugligeti út 9-25., Nemzetközi és Kommunikációs Iroda
2012. március 19-én, 9:00-17:00 óra között.

04. Második forduló

A második fordulón a zsűri döntése alapján a legjobb 10 pályázó és 10 meghívott/felkért tervező vehet részt.

Beadandó anyagok:
- tárgy esetén működő prototípus, vagy alkalmazás esetén működő játék (megadott mobil eszközre)
- prezentáció (max. 15 slide, PDF formátumban DVD-n vagy CD-n)
- plakát (70 x 100 kasírozott habkarton)
- műleírás (legfeljebb 2000 karakter, kinyomtatva és PDF formátumban DVD-n vagy CD-n)

Határidő: 2012. május 7.
Beadás módja: személyes leadás

A személyes leadás helye és ideje:
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, 1121 Budapest, zugligeti út 9-25., Nemzetközi és Kommunikációs Iroda
2012. május 7-én, 9:00-17:00 óra között

 


A pályázat értékelése anonim, ezért a tárgyon, plakáton, prezentáción, műleíráson csak a regisztráció során megkapott pályázati kód tüntethető fel, más azonosításra alkalmas információ nem.

05. Prezentáció és eredményhirdetés

A díjátadó eseményen a zsűri döntése alapján a legjobb 8 pályázó mutathatja be a prezentációját. Egy prezentáció hossza 8 perc.

A prezentációk után kerül sor az eredményhirdetésre és a díjátadásra.

Időpont: 2012. május 10.

További pályázati információk és feltételek

 


A pályázaton való részvétel díjmentes.

A határidő után beérkezett, valamint a hiányosan kitöltött, vagy a pályázati kiírásban foglaltaknak nem megfelelően (nem névtelenített) beadott pályázati anyagokat a Kiírónak nem áll módjában elfogadni.

A második fordulóba jutott pályázók részére biztosított költségtérítés összege nem része a díjak összegének.
A költségtérítést a Kiíró nevére és címére kiállított számla ellenében van mód kifizetni.
MOME Nonprofit Kft. 1121 Budapest, Zugligeti út 9-25.

A pályázati kiírásban szereplő összegek bruttó összegek. A pályázati díjak nettó összege így a kifizetés módjának függvényében (szerződés, számla, stb.) változhat.

Érvényesen pályázhat az a pályázó, aki vállalkozik a pályázati kiírásban közzétett feladat elvégzésére, és a pályázati kiírás feltételeit magára nézve kötelezőnek fogadja el, hozzájárul a pályázatra beadott minden anyag nyilvánosságra hozatalához.

Amennyiben több - akár magán-, akár jogi - személy együtt kíván részt venni a pályázaton, ezen személyek a Kiíróval szemben egy pályázónak számítanak. Ebben az esetben kötelesek egymással konzorciumi megállapodást kötni, amelyben rögzítik a konzorciumban részt vevő egyes személyek feladatkörét, jogait, kötelezettségeit, felelősségét, továbbá kijelölik a konzorciumi tagokat képviselő és a konzorcium nevében eljáró személyt. Az erre vonatkozó nyilatkozatot a regisztráció során küldi el a Kiíró a konzorciumban pályázóknak.

 


A pályázó kötelezettséget vállal arra, hogy a beadott pályázati munka harmadik személy jogát nem sérti, valamint harmadik személynek nem áll fenn olyan joga, amely a Kiíró a pályázati munkákra vonatkozó jogszerzését akadályozná, vagy bármilyen módon korlátozná. Mindezen esetekben a pályázót terheli a teljes körű felelősség, amelyet a pályázó a jelen pályázati kiírás részét képező nyilatkozatban vállal.

A pályázó kizárólag saját, eredeti szerzői alkotásával pályázhat. E feltétel hiánya esetén a pályázat érvénytelenné válik, és a pályázó díjat nem kaphat, vagy ha ez a díjátadást követően válik ismertté, akkor a pályázó köteles a díjat visszaszolgáltatni, továbbá a Kiíróval szemben harmadik személy által - szerzői jogsértés címen - esetlegesen támasztott mindennemű követelésért helytállni.

A pályázó a pályázati dokumentáció benyújtásával elfogadja a pályázati kiírásban foglalt feltételeket és aláveti magát a Kiíró és a zsűritagok döntésének. A Kiíró kizárhatja azt a pályázatot, amely a valóságnak nem megfelelő adatot tartalmaz, nem felel meg a formai vagy tartalmi követelményeknek. A Kiíró fenntartja a jogot a pályázat eredménytelenné nyilvánításának.

 


A Kiíró felhatalmazza a zsűrit, hogy az általa kialakított szempontrendszer alapján értékelje és bírálja el a pályamunkákat, és ítélje oda a meghirdetett díjakat. A zsűri fenntartja magának a jogot, hogy amennyiben nem találja megfelelőnek a beérkezett művek színvonalát, nem köteles a díjak kiosztására, továbbá, hogy azokat a pályaműveket, amelyek megítélése szerint a formai vagy tartalmi követelményeknek nem teljesen felelnek meg - és ez a körülmény az értékelést nem teszi lehetővé - a pályázatból kizárja. A zsűri döntése ellen kifogásnak helye nincs.

Szerzői és felhasználói jogok

A pályázó a pályázati dokumentáció beküldésével hozzájárul ahhoz, hogy a Kiíró a beadott pályázati munkákat a pályázat promótálása és népszerűsítése céljából szabadon, területi korlátozás nélkül, a eredményhirdetést követő egy évig - bármikor és tetszőleges időtartamra - kizárólagosan, harmadik személynek átengedhető módon, díj fizetésének kötelezettsége nélkül felhasználhatja, így többek között nyilvánosságra hozhatja, nyilvános előadáson felhasználhatja (pl. kiállításon) kiállíthatja.

 


A pályázó a pályázati dokumentáció beküldésével hozzájárul ahhoz, hogy a Kiíró a beadott pályázati munkákról készült fotókat, audiovizuális műveket és egyéb, ezekről készült promóciós munkákat a pályázat promótálása és népszerűsítése céljából szabadon, területi korlátozás nélkül, határozatlan időtartamig, kizárólagosan, harmadik személynek átengedhető módon, díj fizetésének kötelezettsége nélkül felhasználhatja, így többek között nyilvánosságra hozhatja, többszörözheti, terjesztheti, nyilvánossághoz közvetítheti (így többek között bármely, tetszőleges honlapra felteheti), kiállíthatja.

A pályázó a pályázati dokumentáció beküldésével hozzájárul ahhoz, hogy a Kiíró a beadott pályázati munkák tekintetében a pályázati dokumentáció benyújtásától számított egy évig kizárólagos, harmadik személy részére átruházható előfelhasználási joggal rendelkezik, így a Kiíró a pályázó pályázati munkáinak felhasználására a későbbiekben megállapított feltételek mentén felhasználási jogot szerezhet.

További információ:

1359cm3@momeline.hu
MOME line - design műhely H-1088 Budapest, Lőrinc pap tér 3. II/6
tel: +36 20 434 0806 fax: +36 1 786 0 196

MOME Nonprofit Kft. H-1121 Budapest, Zugligeti út 9-25.
adószám: 14605921-2-43
cégjegyzékszám: 01-09-911555

 

 

Bismarck kancellár beszél egy most megtalált felvételen
New York, 2012. február 5., vasárnap (MTI/AP) - Első alkalommal hallható a XXI. században Otto von Bismarcknak (1815-1898), a XIX. századi történelem egyik legmeghatározóbb alakjának a hangja egy most felfedezett hangfelvételen.
Az egykori német kancellár az egyike azoknak, akik felszólalnak azon tucatnyi mintegy 120 éves viaszhengeren, amelyeket Thomas Edison New Jerseyben fekvő vidéki házában őrzött. A hengereken zene és a kor méltóságainak hangja hallható. A beszélők közül az egyik személy még a XVIII. században született, valószínűleg ő az egyetlen, akinek felvétel őrzi a hangját.
Bismarck a hengeren énekel, valamint a fiát inti az erkölcsös életre, valamint a mértékletességre az evésben és ivásban.
"A XVIII. században a hangot az ember legnemesebb képességeként írták le. Bismarck már többé nem néma, azt hiszem, a hangja által újfajta megközelítésben láthatjuk őt" - mondta Stephan Puille német kutató, a kancellár hangjának azonosítója.
A legkorábbi hangfelvételek megsemmisültek - mondta el Patrick Feaster, az Indianai Egyetem kutatója, aki egyike volt a felvételeket azonosító csoportnak. A hangfelvételeket 1889-90-ben Theo Wangemann készítette, akit Edison a párizsi világkiállításra küldött, hogy ott a kiállított fonográfokra felügyeljen. Feaster Wangemannt mint "az első professzionális hangmérnököt" tiszteli. A német Wangemann Párizsban zenekarokat, zongorajátékot, színészi előadásokat rögzített - felvételt készített a még vadonatúj Eiffel-tornyon is.
Az egyik legkorábbi és máig a leghíresebb hengeren maga Johannes Brahms zongorázik, ám az - mint azt Feaster szomorúan megállapította - rendkívül sérült és zajos. Edison technikája ehhez képest sokkal jobb hangzást és időtállóságot tett lehetővé.
Wangemann a most fellelt hengerekről megemlékezik egy 1906-os keltezésű szabadalmi okiratban, megemlíti, hogy sok közülük már eltörött, de aztán hosszan nincs nyomuk. 1957-ben kerültek ismét elő, amikor az Edison-ház a nemzeti park kezelésébe került. Abban az időben gyors leltár készült a házban és a laboratóriumban talált tárgyakról. A hengereket őrző fadobozra címkét ragasztottak. Ekkorra a hengerek egy része már törött volt, mivel valaki megkísérelte felfeszíteni a lezárt ládikát. Jerry Fabris, az Edison Nemzeti Történelmi Park múzeumának kurátora 2005-ben akadt a tárolóra. Ám ebben az időben még nem rendelkezett a törékeny hengereken hallható felvételek digitalizálására alkalmas készülékkel. 2010-ben, amikor elkezdte meghallgatni őket, és meghallotta rajtuk a német beszédet, sejtette, hogy valami fontosra bukkant. Ekkor kezdte el a hengereket elemezni az Indianai és a Berlini Egyetem közös munkával
Bismarck kancellár beszél egy most megtalált felvételen
New York, 2012. február 5., vasárnap (MTI/AP) - Első alkalommal hallható a XXI. században Otto von Bismarcknak (1815-1898), a XIX. századi történelem egyik legmeghatározóbb alakjának a hangja egy most felfedezett hangfelvételen.
Az egykori német kancellár az egyike azoknak, akik felszólalnak azon tucatnyi mintegy 120 éves viaszhengeren, amelyeket Thomas Edison New Jerseyben fekvő vidéki házában őrzött. A hengereken zene és a kor méltóságainak hangja hallható. A beszélők közül az egyik személy még a XVIII. században született, valószínűleg ő az egyetlen, akinek felvétel őrzi a hangját.
Bismarck a hengeren énekel, valamint a fiát inti az erkölcsös életre, valamint a mértékletességre az evésben és ivásban.
"A XVIII. században a hangot az ember legnemesebb képességeként írták le. Bismarck már többé nem néma, azt hiszem, a hangja által újfajta megközelítésben láthatjuk őt" - mondta Stephan Puille német kutató, a kancellár hangjának azonosítója.
A legkorábbi hangfelvételek megsemmisültek - mondta el Patrick Feaster, az Indianai Egyetem kutatója, aki egyike volt a felvételeket azonosító csoportnak. A hangfelvételeket 1889-90-ben Theo Wangemann készítette, akit Edison a párizsi világkiállításra küldött, hogy ott a kiállított fonográfokra felügyeljen. Feaster Wangemannt mint "az első professzionális hangmérnököt" tiszteli. A német Wangemann Párizsban zenekarokat, zongorajátékot, színészi előadásokat rögzített - felvételt készített a még vadonatúj Eiffel-tornyon is.
Az egyik legkorábbi és máig a leghíresebb hengeren maga Johannes Brahms zongorázik, ám az - mint azt Feaster szomorúan megállapította - rendkívül sérült és zajos. Edison technikája ehhez képest sokkal jobb hangzást és időtállóságot tett lehetővé.
Wangemann a most fellelt hengerekről megemlékezik egy 1906-os keltezésű szabadalmi okiratban, megemlíti, hogy sok közülük már eltörött, de aztán hosszan nincs nyomuk. 1957-ben kerültek ismét elő, amikor az Edison-ház a nemzeti park kezelésébe került. Abban az időben gyors leltár készült a házban és a laboratóriumban talált tárgyakról. A hengereket őrző fadobozra címkét ragasztottak. Ekkorra a hengerek egy része már törött volt, mivel valaki megkísérelte felfeszíteni a lezárt ládikát. Jerry Fabris, az Edison Nemzeti Történelmi Park múzeumának kurátora 2005-ben akadt a tárolóra. Ám ebben az időben még nem rendelkezett a törékeny hengereken hallható felvételek digitalizálására alkalmas készülékkel. 2010-ben, amikor elkezdte meghallgatni őket, és meghallotta rajtuk a német beszédet, sejtette, hogy valami fontosra bukkant. Ekkor kezdte el a hengereket elemezni az Indianai és a Berlini Egyetem közös munkával.

Szenzációs viaszhenger felvételeket fedeztek fel nagyjából 120 éves viaszhengereken, melyeket Thomas Edison New Jerseyben fekvő vidéki házában őrzött.

Első alkalommal hallható a XXI. században Otto von Bismarcknak (1815-1898), a XIX. századi történelem egyik legmeghatározóbb alakjának a hangja egy most felfedezett hangfelvételen.

Az egykori német kancellár az egyike azoknak, akik felszólalnak azon tucatnyi mintegy 120 éves viaszhengeren, amelyeket Thomas Edison New Jerseyben fekvő vidéki házában őrzött. A hengereken zene és a kor méltóságainak hangja is hallható.

A beszélők közül az egyik személy - Helmuth Karl Bernhard von Moltke - még a XVIII. században született, valószínűleg ő az egyetlen a kortársai közül, akinek felvétel őrzi a hangját.

Így beszél az a férfi, aki még a gőzkorszak hajnalán született:

Bismarck a hengeren énekel, valamint a fiát inti az erkölcsös életre, valamint a mértékletességre az evésben és ivásban:

"A XVIII. században a hangot az ember legnemesebb képességeként írták le. Bismarck már többé nem néma, azt hiszem, a hangja által újfajta megközelítésben láthatjuk őt" - mondta Stephan Puille német kutató, a kancellár hangjának azonosítója.

A legkorábbi hangfelvételek megsemmisültek - mondta el Patrick Feaster, az Indianai Egyetem kutatója, aki egyike volt a felvételeket azonosító csoportnak. A hangfelvételeket 1889-90-ben Theo Wangemann készítette, akit Edison a párizsi világkiállításra küldött, hogy ott a kiállított fonográfokra felügyeljen.

 

Theo Wangemann

 

Feaster Wangemannt mint "az első professzionális hangmérnököt" tiszteli. A német Wangemann Párizsban zenekarokat, zongorajátékot, színészi előadásokat rögzített - felvételt készített a még vadonatúj Eiffel-tornyon is.

Az egyik legkorábbi és máig a leghíresebb hengeren maga Johannes Brahms zongorázik, ám az - mint azt Feaster szomorúan megállapította - rendkívül sérült és zajos.

Edison technikája ehhez képest sokkal jobb hangzást és időtállóságot tett lehetővé.

Wangemann a most fellelt hengerekről megemlékezik egy 1906-os keltezésű szabadalmi okiratban, megemlíti, hogy sok közülük már eltörött, de aztán hosszan nincs nyomuk. 1957-ben kerültek ismét elő, amikor az Edison-ház a nemzeti park kezelésébe került. Abban az időben gyors leltár készült a házban és a laboratóriumban talált tárgyakról. A hengereket őrző fadobozra címkét ragasztottak. Ekkorra a hengerek egy része már törött volt, mivel valaki megkísérelte felfeszíteni a lezárt ládikát.

Jerry Fabris, az Edison Nemzeti Történelmi Park múzeumának kurátora 2005-ben akadt a tárolóra. Ám ebben az időben még nem rendelkezett a törékeny hengereken hallható felvételek digitalizálására alkalmas készülékkel. 2010-ben, amikor elkezdte meghallgatni őket, és meghallotta rajtuk a német beszédet, sejtette, hogy valami fontosra bukkant. Ekkor kezdte el a hengereket elemezni az Indianai és a Berlini Egyetem közös munkával. (forrás: MTI)

Hallgass bele a történelmi jelentőségű hangfelvételekbe!

Hosszabb ismertető a felvételekről

Szeretnék bemutatni egy ingyenes, alkimista hangulatú kiállítást. A fenti cím nem a valódi (hivatalos) címe a tárlatnak. Bár a valódi alkimista időszaknál későbbi, jellemzően a 19. században használatos eszközöket láthatunk. Ezek mind fizikához és kémiához köthető, többnyire még ma is működő képes eszközök. Egy részük a korabeli háztartásban is előfordult (mint pl. az első képen látható szénszálas izzólámpa), de természetesen sok valódi kémiai eszközt is látni. Utóbbiak talán még izgalmasabbak. Az itt látható tárgyak nagy része még úgy készült, hogy jó legyen használni, és jó legyen ránézni is. (Állítólag ma is törekednek ilyesmire az ipari formatervezők.)

A szénszálas izzóról mindenki hallott, de ma már nagyon ritkán lehet látni egy-egy valódi példányát. Ezek állítólag tovább égtek, mint a mai izzólámpák. Bár szerényebb fényük volt, és folyamatosan sötétedett a búrájuk a belülről kirakódó széntől. (Bizonyos összeesküvés elméletek már ennél a tárgynál elkezdődnek.)

süti beállítások módosítása