A múlt században az időt másképp számították. A vonat egy életforma volt, és ezek között is az Orient – Expressz egy valódi különlegességet jelentett elegáns vagonjaival, titokzatosságával. Még a XXI. század rohanó világában is, az Orient – Expressz az utazást, a…

  A Múltidéző Találkozók kíséretében is részt vehettek a nagyszabású, Stefánia főhercegnőt köszöntő Monarchia korát idéző, békebeli fesztiválon. Ízelítő a programokból Kiss László fesztiváligazgató köszöntőjében: "Idén is korabeli gőzmozdony-vontatású…

  Oké akkor most in medias res: Kora reggel keltünk testvéremmel, és rossz szokásunkhoz hűen késtünk. A belépő díj idén ötszáz forint volt. Tavaly mintha olcsóbb lett volna. Bementünk, és első látásra azt tapasztaltuk, mintha kevesebb lenne az árus. Habár lehet, hogy csak az…

  2010. május 9-én, vasárnap 10 órától újabb steampunk találkozót rendezünk. Ezúttal megint szabadtéri helyszínen, a budapesti Vasúttörténeti Parkban. Természetesen jelmezben is jöhetsz. Fényképezkedési lehetőség természetes lesz. Sütit hozunk. (Aliza garantálja. ;)) Ha…

SakuraCon 2010

2010.04.28. 21:49

Idén először látogattunk ki egy steampunkhoz csak részben kapcsolódó rendezvényre, az április 24-én és 25-én HungExpo területén megrendezett SakuraConra. Váratlan meglepetésként - olybá időutazóként - érkeztünk, hiszen mi nem számítottunk se cosplayeseknek, se…

  Aki kint volt a SakuraConon és minket is fényképezett - tudjátok mi voltunk a gólyalábas helyes fiatalemberrel - légyszíves küldjétek el a rólunk készült képeket, vagy azok linkjét a sztpunk(a)gmail.com ( (a)=@ )! Különösen a birodalmi csókos képeket gyűjtjük. :) Amikor a…

süti beállítások módosítása