Milyen lenne, ha a telefon vagy egy számológép emberré válna? Hogyan festene, ha egy lant vagy egy kályha magát izzítaná tettekre? Greg Brotherton - azaz Brotron - szobor (vagy robot?) művészete valami ilyesmi biomechanikus irányokkal, a popszürrealizmussal és a steampunk stílussal karöltve. Brotherton számára többnyire adott egy tárgy, amit a művész fantáziájával emberiesít, hogy aztán létrehozzon egy kályhaembert, egy írógéplényt, egy "kalkulátort-" vagy egy "telefonmant". Már az ötlet önmagában is izgalmas lenne, de ahogy azt alkotó maga két kezével megcsinálta: az ebben az igazán szerethető, extrém és nem utolsósorban, lenyűgöző.

"Kalkulátoremberpolip":

kalkulátorman.jpg

Halloweeni buli és a blogszületésnap helyett idén egy koncertet ajánlunk november 4-re Budapesten az Akvárium Klubban. Természetesen steampunkosan is meg lehet jelenni.

Az esemény hivatalos honlapján a következők olvashatók:

"Egy koncert, ami nem koncert, mégis koncert, egy zenekartól, ami nem zenekar, mégis zenekar…Hogy is van ez?!

A felvezető mondat magyarázatra szorul azok számára, akik még nem ismerik a már nevében is ellentétet felvillantó brit Tiger Lilliest, akik pedig már valaha is látták a triót, most bizonyára minden egyes porcikájukkal felidézik régebbi emlékeiket és egy csapásra extázis közeli állapotba jutnak.

A Tiger Lillies ugyanis leginkább a dekadens, bizarr, fekete humorú, abszurd és hasonlóan különös hangulatot rejtő jelzőkkel illethető zenekar.
Koncertjeiken megelevenedik a dickensi Anglia sötét hangulata, a viktoriánus kori Britannia romlottsága. A ködös Albion rosszarcú, sötét alakjainak, a talán jobb sorsa érdemes furcsa alvilági figuráknak különös rezgése tölti be teret. Prostituáltak, stricik, drogosok, kocsmatöltelékek, bűnözők, zsebesek, lecsúszott, vagy soha fel sem emelkedett művészek, bohémek különös világa ez. Ezt a hangulatot Martyn Jacques - a zenekar vezetője és énekese - fiatalkorában, a londoni Sohóban, egy bordélyház fölött leélt évei során szívta magába, és amelyet tangóharmonikájával és a hosszú évekig tanult éneklési technikájával – az angol operákra jellemző kasztráltnak nevezett magas hangú éneklési mód segítségével – kelt életre.

Az ipari forradalom Predátora

2012.10.08. 14:18

predator_1349698320.jpg_900x1200

Több éves tapasztalataink alapján lassan már az internet egyik törvénye lehetne az, hogy mindent meg lehet találni steampunkosan. Ezúttal egy szuper Predator maszkra bukkantunk az io9 jóvoltából.

További információk a maszkról:

Skunkworks Props

kamasli_1349556254.jpg_554x568

Közeledik az ősz és egyre hasznosabbá válnak az olyan kiegésztők a lábakon a nők számára, mint a vastag harisnya, a hosszú csizma vagy akár lábszárvédő. A steampunk divatban a legtöbbször a múlt század fordulón divatos kamáslikat szeretik felhasználni. Aki ilyet szeretne, annak ajánljuk az alábbi tutorialt, amelyben mindenki a saját lábára gyárthat magának valamilyen keményebb vagy bélelt anyagból: pl. bőrből, műbőrből, filcből régiesnek ható kamáslit. Az alkotásnál ezúttal nem az anyag hatása, a varrás vagy valamilyen speciális technika a trükk, hanem a jó szabásminta. Ehhez pedig elég egy vastagabb ragasztószalag, egy kidobandónak ítélt harisnya és egy cipő, amely fölé a kamáslit hordani szánjuk. A többi kiderül a tutorialból:

Kamásli "csináld magad"

 

Persze aztán, ha belejövünk, az lábszárvédőgyártást tovább is lehet fokozni:

 

MaidesTreasuries

A Karib-tenger kalózainak rendezője a XIX. századi Nyugat-Amerika sivatagtengereire "evez" a Disney egyik legújabb szuperprodukciójában a The Lone Rangerben, amelynek magyarul még címe nincs. A The Lone Ranger szereplőgárdájában a Tim Burton szériákból jól ismert Johnny Depp, Helene Bonham Carter páros a trailer alapján ismét viszi a prímet.

A The Lone Rangert, aki először 1933-ban tűnt fel a mozivásznon egyfajta vadnyugati magányos, - de kevésbé "sötét" - lovagként írhatjuk le, aki önkényes maszkos igazságosztóként különös indián társával járja a vidéket. Az USA-ban hihetetlen karriert futott be karakterként, kezdetben rádiójátékokban, majd filmsorozatokban, aztán képregényekben szerepelt. A legutóbbiban egy furcsa crossoverben bosszulja meg Zorro halálát.

TheLoneRanger.jpg

A Lone Rangert Armie Hammer alakítja, akinek színészi kvalitásairól most hirtelen nem tudunk nyilatkozni, de képek alapján jól mutat Johnny Depp mellett, amint éppen harcolnak a kapzsiság, a becstelenség és a korrupció ellen.

A jól ismert színészek játékát és a rendező munkáját még egy a témában jól csengő név a White Stripes-os Jack White egészíti ki, ő az, aki akkordjaival és dalaival a legotthonosabban mozoghat - és zenei munkásságát ismerve bizony ki kell jelentenünk, hogy egyenesen tobzódhat - a Johnny Deppes vadnyugati hangulatban.

A filmet 2013. júliusában fogják az Egyesült Államokban bemutatni. Hazai forgalmazásáról egyelőre nincs információ.

IMDb

-------

Ajánlotta: K.

A BFI Brit Nemzeti Filmarchívum egy igazi filmritkasággal örvendeztette meg követőit. A mozgóképen ugyan mégh némán, de már színesben megtekinthető és követhető a Titanic elsüllyedésében évében költő madarak életmódja. Egy száz éves filmtől ez a minőség szenzációsnak mondható. A felvételeket Oliver Pike készítette, aki imádta a természetet, és még jó pár gyönyörű - ma már bátran kijelenthetjük, történelmi jelentőséggel bíró film - fűződik a nevéhez. Az egyik ezek közül az 1910-es Birth of a Flower, amely a korai time-lapse animációs művek egyike (az első time-lapse egyébként George Mélies egyik 1897-es filmje - ha nem tudod ki volt George Mélies, ajánljuk elolvasásra A leleményes Hugo Cabret című lapozhatós, clockpunk illusztrációs regényt).

Egy XIX. századi szuperláda

2012.10.03. 22:25

Íme az a szerszámos láda, amely felveheti a versenyt egy női táska tartalmával (amely köztudottan nagyon kicsi, és mégis mindig minden elfér benne).

Studley.jpg

Az amerikai Henry O. Studley, aki eredetileg orgona- és zongorakészítőként vette a kezébe a szerszámokat úgy gondolta a 1900-as évek fordulóján, hogy ha optimálisan rendszerezzük a szerszámokat, akkor egy egész "műhely" elférhet egy bőrönd méretű - 1 méterszer 0,5 méteres - falra szerelhető szekrényben. Mennyire igaza volt! Ráadásul amellett, hogy hihetetlen ládája igen praktikus, meglehetősen impozánsnak tűnik a XXI. századi szemlélő számára a több mint száz esztendős eszközeivel.

Még több információ a Studley ládákról

saintlauren_1349292758.jpg_620x931

2013-as tavaszi Yves Saint Laurent női kollekció az 1970-es évek századforduló és a western iránt érzett nosztalgiáját hozza vissza. Ennek megfelelően kiemelkedően jön össze egy képbe a hatalmas, dandys nyakkendő, a lenge ujjszabás, a femme fatale eleganciát képviselő színválasztás. Muszlin, fordok, bőr és némi csipke. Mindehhez dukál a western kalap és néhány széles igazán impozáns öv - vagy mellény - és egy minimalistán tervezett, de annál kifejezőbb és a minimalista, kiput imitáló aranydíszes nyakbavaló.

gazmaszk_1349192886.jpg_570x855

Mintha Red Skull vonásai "elevenednének" fel szürkén ebben a gázmaszkban, mely Shawn Darling alkotása. A művész könnyed iróniával mesél a termékének leírásában arról, mit és hogyan is hozott létre. Szerinte egy ilyen teljes latex gázálarc nagyon kényelmes viselet. Műanyag lencséket tartalmaz. Pántjai állíthatóak. Minden steampunk cosplayes igényt kielégíti. Tartós. Szellőzőnyílásainak köszönhetően viselőjének más hozzá hasonló gázmaszkoktól eltérően páratlan oxigénbevitelt biztosít.

Bővebben a maszkról

Először is tisztázzuk, hogy mi is az a Magic: The Gathering. Ez egy kártyajáték, mely elsősorban fantasy elemekből tevődik össze, de sok helyről merít, mint az a címben már jelezve volt. 
Bővebb infó a játékról a wikipédia szócikkben, illetve az eredeti, angol nyelvű honlapon
Most pedig térjünk rá arra, hogy miféle steampunk elemek is találhatóak a játékban. 

Art_Izzet_06_DanScott.JpgKazánok, villámok, és mágia 

süti beállítások módosítása