Folytatjuk a Mechanical Kraken Club bemutatását. Mivel már közel a szombat, ezért már mindenki tűkön ül, vagy legalábbis fogaskerekeken. :D

Ebben a bejegyzésben hat alkotó bemutatásával gyarapítjuk a sort. Így már nyolc művészünk munkáiba tekinthettek be virtuálisan. (Előző bejegyzés a témában)

Holló-Vaskóné Mészáros Márta - Aquila Ékszeresháza:

Aquila.jpg

220256_218792991465970_3894309_o.jpgHolló-Vaskóné Mészáros Márta vagyok és 2010 óta foglalkozom drótékszerek készítésével. A technikát, amivel dolgozom wire wrappingnek nevezik. Forrasztást nem alkalmazunk benne, a vastagabb drótokat vékonyabbal kötözzük össze. Steampunk, victorian és gothic stílusban készítek ékszereket, melyek mind egyéni, saját történettel rendelkeznek. A steampunk ékszereim egy olyan alternatív világból származnak, ahol a Római Birodalom nem bukott el, az 1500-as évekre pedig már gőzhajókon érkeznek a távoli provinciák emberei a fővárosba, Roma Novába.

Aquila

Koszt Ferenc - Steampunk Garage Company:

KosztFerenc_1.jpg

Koszt Ferenc billentyűzeteket és egereket alakít át neoviktoriánus stílusúvá. Alkotásai amellett, hogy főképp hölgyek íróasztalán jól mutatnak, nem mellékesen nemcsak dekorációk, hanem működnek is.

Steampunk Garage Company

R. R. - Kéra Tárhonyi:

rr.jpg

"Imádom a figurákat, és ez az imádatom egészen visszavezethető gyermekkoromig. A "rongybabák" után megpróbáltam drótvázas, marionett-szerű figurákat csinálni, majd kipróbáltam a gyurmázást is. Szeretek fejeket "gyurmázni". Az első Fejek körül-belül két éve készülhettek, először csak idegesség levezetése céljából, majd saját magam és mások öröme véget. Legalábbis azt tapasztaltam, rokonoknak, barátoknak nagyon tetszik. Legutóbbi figuráim az egyszerűbb zsebbohócok. 
Ihletemet széles körből merítem: Tim Burton figuráitól kezdve, az avantgárd művészeteken át (kubizmus, dadaizmus,szürrealizmus), az angol abszurd humoron keresztül tulajdonképp bármi, ami vonzó vagy szimpatikus a számomra. Ide vehető még nagybátyám művészete is, akinek a figurális képeiért odavagyok, illetve egyéb ismerősök munkássága is."

R. R.

Rikov:

Rikov_1.jpg

A Rikov márkát a Retikül.hu cikke elég jól jellemzi, így az ő soraikval mutatnánk be őket: "Amit te csak úgy jellemeznél, hogy kidobásra ítélt szemét, abból a Richárd és Yakov, azaz a Rikov márka alapítói trendi, fashionékszereket készítenek. Az áramköri lapokból, régi óraszerkezetekből, vagy éppen ócska textilekből készült kreációk alapanyagait a srácok általában lomtalanítások során szerzik be, de a baráti körben elromlott holmik is náluk landolnak."

Rikov

Tóth Sarolta - Saroltta:

Saci.jpg

"Alkalmazott és számítógépes grafikusként tanultam, de ami igazából érdekel az ebből a számítógépes része. Fotómontázsokat, kollázsokat, manipulációkat szeretek készíteni. Két plakátomat láthattátok már az ARC-kiállításokon. Több kiállításom volt már Budapesten. Témáim általában abszurdak és nonszenszek. Munkáim sokszor erotikusak. Fő témám a nő. A HoldfényConra vintage kézzel festett képeslapokkal készülök. Sajnos személyesen nem tudok jelen lenni hétvégén tartós és súlyos betegségem miatt."

Saroltta

Tóth Emese - automaton_aliza:

Emese.jpg

"Ékszer- és ajándéktárgy készítőként most mutatkozom be a blogon, amúgy már tele lehet velem a hócipője a kedves olvasónak, ugyanis több mint négy éve munkálkodom a szt!mpank blog felületén. Amatőr alkotónak tartom magam, akinek az erőssége az ötletelés, kevésbé a megvalósítás. Ha megvalósításról van szó, szeretek mindenféle technikával kísérletezni, legyen szó dekupázsról, lakkozásról, gyöngyözésről, varrásról, drótozásról, gyöngyözésről, ragasztásról, bőrmunkákról, gyurmázásról. Újabban nagyon szeretek drótozni, így a HoldfényConra drótékszerekkel érkezem. A süthető gyurmázásban a gyurma "plöttyedős" anyagát szeretem megragadni a tárgyak létrehozásánál. Szerintem ez utánozhatatlan, így a gyurmával nem más anyagot szeretnék utánozni. A süthető gyurmaékszereket ironikus figurák megalkotására használom. Imádom a csápos szörnyeket, vízi lényeket és a spirálalakzatokat (a cukiságot és a humort sem vetem meg). A gyöngyös és a bizsukészítő ékszerművészetem egyik alapja saját kis vallásosságomban rejlik. Görög katolikusként az ikonok és a görög keleti szakrális művészet megszállottja vagyok. A görög keletiség és az ikonosztázion hangulatát szeretném kifejezni számos munkámban - főleg nyakékekben -, miközben a sajátos mechanikus technológia iránti rajongásomat sem feledem."

automaton_aliza

(Az alkotók bemutatása folyt. köv.)

És ne feledjétek a lényeget, várunk mindenkit szeretettel a HoldfényConon! November 24-25, Budapest "Millenáris B"

szorolap_con_hu.jpg

süti beállítások módosítása