A mai Napi Cuki szereplője, eme játék szörnye. :)
Nincs is messze a címben már említett játék beharangozója, hiszen, ha lehet hinni a fejlesztőknek, akkor karácsonyra, már meg is fog jelenni szerezni. Feltéve, ha külföldről be tudjuk magunknak hozatni. A játék egyébként, furcsa kuriózumként, XBoxra és! Pc-re is megjelenik. Meg kell valljam, ez igazán ritkaság, ráadásul úgy tűnik, hogy mindkettőre, nagyjából egy időben. Műfaját tekintve pedig akció-rpg. 
A játékot a NeoCoreGames fejleszti, melynek legfőbb történet vezetője (lead writer) a magyar Juhász Viktor. Kicsi a világ szoktuk volt mondani, de az OXM Online-on közzétett szavai szerint, egyszerűen olyan feladat volt számukra, melyet igen tetszetős kihívásnak vettek. 

A történetről még csak annyit tudni, hogy a jól ismert Van Helsing fiának bőrében tapasztalhatjuk meg egy kitalált   kelet-európai ország Borgovia, szörnyeinek, mágiájának és furcsa technológiájának mibenlétét, a 19. században.
Ám mielőtt nagyon belemelegednénk a hírbe, néhány apróságra már így is fény derült, ami nem biztos, hogy a kemény vonalas szörny gyilkolós játékok híveinek tetszeni fog. Először is a játék hangulata. Megnézve az előzetest - ami a bejegyzésben lejjebb látható -, erős a gyanúm, hogy  Final Fantasy hangulatú lesz, bár többfelé azt olvastam, az alkotók kezeskednek a jóféle, nyomasztó, félelmet keltő légkörért. Nos, elárulom, a főhős kinézetét figyelembe véve, erre nem sok remény látszik, bár az is igaz, hogy ha a szörnyek és az ellenfelek hasonlóak lesznek, az eddig bemutatottakra, akkor azért van remény. 

Villanyos-vérfarkas, ha esetleg önmagukban nem lennének elég félelmetesek és erősek 
 


Patkányember, ásóval
 
 

A fantázia végtelen: kalapácsos, monoklis varangy-izé
 
 

Igen, ő volt a mai Napi Cuki! Kövezzetek meg, de szerintem aranyos, bár a gázpalack a hátán nem sok jót sejtet
 
 


Főhősünk pedig egy csupasz arcú, szalmaszőke, 18 éves kölyök, az animéknek megfelelő elvárásokkal. De legalább a szerelése vagány.


Most pedig következzék a videó, mely népszerűsíteni hivatott a játékot, nos, az eredmény felemás, elnézve a YouTube-on a kommenteket

süti beállítások módosítása