ofmenandmonsters.jpgEgy nagy hiányt kell pótolnunk, amit az év elején elmulasztottunk. Nevezetesen, hogy bemutassuk az Of Monsters and Men izlandi alternatív és talán indie - tudjátok valami meghatározhatatlan műfajban játszó - zenekar Little Talks című dalához tartozó videoklipet.

Az Of Monsters and Menről annyit érdemes tudni, hogy imádják a szörnyeket. 2010-ben alakultak, hat tagjuk van. Az énekesnőjük - a magyarul kimondhatatlan nevű Nanna Bryndís Hilmarsdóttir - kicsit olyasmi, mint egy countryénekes Björk. Debütáló lemezük címe magyarul lefordítva "A fejem egy állat" volt.

Először Izlandon arattak sikert, majd Egyesült Államokban, és abszurditásuk híre már az Egyesült Királyságba is eljutott, olyannyira, hogy a slágerlistán jelen pillanatban, mikor e bejegyzést írom a Little Talks-szal az igen előkelő tizedik helyen állnak. Az A38-as hajóra nagyon odaillenének egy koncert erejéig, de sajnos helyileg legközelebb csak Bécsbe jönnek turnéjuk során március 16-án.

Zenéjüket nem igazán tudom leírni. Próbálnak különösek lenni, de inkább olyan jól hallgatóak kávézás-teázás mellé, kicsit punkosak is, kicsit lágyak is, kicsit ez is, az is. Véleményem szerint mintha csak vidékies hangzásvilággal követnék az izlandi hagyományt: legyünk olyan mértékletesen kiszámíthatóak és alternatívan természetesek akár az izlandi gejzírvilág. A stílusukat kialakító vizuális koncepciókba nem tudom, mennyire lehetett beleszólásuk, de bizony meg kell hagyni ha ők csinálták, akkor nagyon jól megcsinálták. Ha nem ők, akkor a felelős művészeti vezetőjük nagyon ügyes.

A Little Talks kislemezborítón ugyan nincs még steampunk, egy századfordulós hölgyemény bizony felrejlik a szörnyfej alól:

LittleTalks.jpg

És miután e hosszas bevezetőt végigolvastátok, következzék a klip, amiért őket most a blogunkon bemutattuk. Rendezte Mihai Wilson és Marcella Moser. Nem véletlenül jelölték az MTV Music Awardson őket a legjobb művészi rendezés kategóriában.

William Blake grafikái után szabadon:

süti beállítások módosítása