Exoskeletonok a "gőzkorból"

2012.06.04. 13:08


Az emberi láb olyan tökéletes a mai nemében, hogy a mai napig robotikai problémát jelent mozgásának utánzása gépek által. De az emberiség már a XIX. században nagyot mert álmodni a téren, miként terjessze ki saját lépéseinek erejét, gyorsabbá tegye a futást, valamint hogyan tegye járóképessé a mozgáskorlátozottakat. Így készültek el a világ első exocsontvázai és járógépei.

GŐZNADRÁG (1820?)

Az első ilyen alkotás tervét, egy úgynevezett edizonád – azaz egy 1820 években írt jövőképet bemutató szatíra – tartalmazza. A Robert Seymour által sétálógép és egyév mindennapokat segítő gőzgépek  rajzaival megmutatta, hogy mennyire azt gondolták a korban, hogy mindent megváltoztat a gőz ereje.

Egy kicsit ma már ironikusnak hat, ahogy gőzölgő teáskannán lovagolnak az angol hölgyek, valamint gőzrepülőgépen száll egy katona, a fájós lábú hivatalnok pedig gőzlépegetővel halad.

Azért be kell látnunk a steampunk művek is bizony sokat átvettek ezekből az álmokból. Az egyik igen humoros példája az újrafelhasználásoknak a Wallace és Gromit filmben található gőznadrág, ahol aztán viselőjét mindenféle bajba kergeti a fantasztikus járógép.

ÚJKELETŰ SÉTÁLÓGÉP (1889)

A járás könnyítő első „jármű” tervének még pár évtizednek el kellett telnie. A fantázia 1889-ben kezdett valósággá válni, amikor az amerikai Ira CC Rinehart kifejlesztette „újkeletű sétálógépét”.

Az eltérés a fentiekben látottakkal szemben, hogy a járógép nem akart járni, annál hasznosabb és a kor technikájával kivitelezhetőbb gurulós gyaloglást tett volna lehetővé. Úgy kell elképzelnünk Rinehart masináját, mint egy álló „kerekesszéket”, amit a deréknál kiálló kormánnyal lehetett volna irányítani. A feltaláló elképzelése szerint 25 km/óra sebességre lett volna képes. A gépről szóló információk St Paul Globe amerikai újságról jelentek meg, akkor még nem építette meg Rinehart találmányát. Sajnos arról nincs adatunk, hogy a járógép valaha elkészült volna. A későbbiekben a görkorcsolya és a roller feltalálása, majd a biciklizésé  terjedése, valamint a testmozgás forszírozása szükségtelenné egy hasonló gépezet elkészültét. Mozgáskorlátozottak számára pedig használhatatlannak bizonyult.

EGYKEREKŰ LÁBAKON? (1904-1905)

De lépjünk csak tovább. Íme egy újabb amerikai lelemény. A emberi erővel hajtott futurisztikus sétáló egykerekű, azaz unicikli.

Amennyire kivitelezhetőnek tűnt a fentiekben bemutatott szerkezet ez a lábas unicikli annál elkészíthetetlenebbnek tűnik. Igyen jól látjuk: van egy szék, amit egy hatalmas kerék vesz körül, a kerék beleépítésének pedig csak látványfunkciója van, mert valójában a szerkezetet két emberi műláb hajtja. Valami bőszen szivarozó bajszos steampunk főgonoszt egy gőzfantasyban elképzelhetünk egy ilyen masinában, de ez az 1904-es Charles G. Grosse agyából kipattant lelemény többre nem jó.

I. VILÁGHÁBORÚS SZUPERKATONA: A GŐZFUTÓ (1917)

A gőzjárás az emberiség fejéből 1917-ig nem tudott kimenni. Ezt bizonyítja negyedik bemutatandó találmány, amely már az I. világháború árnyékában készült és pont ezért nem a lazsálást és a kényelmet biztosította volna használóinak, hanem az emberi erő kiterjesztését.

A Pedomotor, mely Leslie C. Kelley nevéhez fűződik szintén amerikai fejlesztés - egy 1890-es orosz ötletre építve -, és gőzhajtással vette volna le az izmokról a terhelését, és növelte meg egy gyalogos vagy egy futó sebességét. A kis gőzgépet, mint egy táskát a háton lehetett volna viselni, a gőzgép energiája pedig szalagok segítségével serkentette volna az izmokat és az ínszalagokat. Izgalmas elképzelni, milyen lett volna, ha az I. világháború végén a szuper gyalogos ezredek a hátukra szerelt gőzgéppel közlekedtek volna. Az elképzelés mégis elkészíthetetlen volt a korban.

ÉS A JÖVŐ...

Maga az ötlet azonban nem ment feledésbe, elég ha csak arra gondolunk, hogy nem is olyan régen olyan műlábat fejlesztettek ki, amely jobb az igazi emberi lábnál, és szupergyorssá teheti a leglassabb futót is. Katonai kísérletek még most is folynak a hatékony exocsontvázak kifejlesztésére. 2011 januárjában megalkották a kerekesszék modern alternatíváját a ReWalkot. Egy kaliforniai cég a Tibion Corp pedig kifejlesztette az eLEGS-et, amelynek célja a gerincvelő sérüléseket elszenvedett emberek járási funkciójának helyreállítása.

eLEGS:

(És ha már ennyifajta járógép és exocsontváz szóba került, hadd említsem meg, hogy a legérdekesebb steampunk exoskeletont a Syberia II című játékban találtam - egy automaton válik exoskeletonná, a hírek szerint a játék folytatását 2014-ben fogják kiadni.)

forrás: Cybernetic Zoo , Wikipedia

süti beállítások módosítása