Az igazán meglepő az, hogy a közöny egyre nagyobb méreteket ölt a budapesti tömegközlekedésben, és így egy korabeli ruhás úr még csak meghökkentő tekintetekben sem részesül.  De mint tudjuk három már tömeg…

Miután orvosi táskámat a funkciójának megfelelően használva keresztül vágtam az Árpád hídi tömegen, megpillantottam Novinowotny-t, aki a legteljesebb nyugalommal válogatta a könyveket az aluljáróban, ezért úgy láttam jónak, ha nem zavarom meg inkább megkeresem A_A-t, akire Flamara és Gunyorka társaságába akadtam rá. Ekkor kaptuk mg a megérdemelt figyelmet, ugyanis Flamara, Kalapos jelmezét egy arra járó játszi könnyedséggel nézte darázsnak, valamint színésznek (ezutóbbi már ránk is kiterjedt).

Megragadom az alkalmat, hogy pályázatot írjak ki, zöld darázs keresési verseny formájában, részletekről később. Rövid eligazítás után, végül neki indultunk a szigetnek Gunyorkát és Novinowotnyt hátrahagyván, hogy várják meg a többieket.

A szigeten aztán megtaláltuk K-t és Dávidkát is, így erőinket egyesítve indulunk meg megfelelő helyet találni a Nagy réten, ami a méretéből adódóan nem volt kihívás. Hamar ki is pakoltunk, majd szívtunk egy kis gázt, természetesen nem a hangulat megalapozásaképpen, hanem csak mert mindannyian piknik rezsó szüzek vagyunk, s Flamara azzal a lendülettel fel is tett egy kanna vizet forrni, s ezzel hallgatólagos szerződést kötöttünk, hogy innentől ő a tűzhely őrzője.

Így vártuk tehát az érkezőket, Flamara Kalaposként, Aliza Aliceként, K szintén Kalaposként, dávidka Black Metal Lewis Carroll-ként (mondván: „ha Marilyn Manson lehet Goth Lewis Carroll, akkor én is lehetek Black Metal Lewis Carroll” és megtette) bár mi kötöttük az ebet a karóhoz, hogy ő a mormota, s jómagam, mint Április Bolondja.  Hamarost meg is érkezett Eszter a hátra hagyottak (Novinowotny Fakutya és Gunyorka Hernyó) kíséretében, egy Fehér Királynő pompájában, s velük két lolita lány Foxi és Dorka, mint Fekete Királynő és Fehér Nyúl. Meglátván őket s könyvhűségünket megtartván, már messziről kiabáltunk: „Nincs hely, nincs hely!”.  Őket valamivel később Lizzy és Erik (szintén mint Alice és Fehér Nyúl ) követték. Majd befutott Óralakat, s kisvártatva Sisi is, letagadhatatlan múltidéző eleganciájával, kit (ha nem is azonnal) Gábriel majd Balázs követett, aki színésztanoncokat megszégyenítő sebességgel avanzsált civilből Hernyóvá.  S még első teáinkat sem fogyasztottuk el mikor újabb két tagot köszönthettünk, a Macska és a Fehér Huszár karaktereiben.

Mindenki magához vette a kedvére való falatokat, majd A_a legnagyobb örömére, megtartottuk a bemutatkozó kört, melyhez K  igen praktikusan, még puskát is gyártott.

Miután mindenkiről megtudtuk ki fia borja, a nagytöbbség háborogni kezdett a nap tűző sugarai végett (Úrinőktől elvárható, hiszen csak a szolgáknak van barna színűk, egy hölgy egészséges holtsápadt!). Így árnyék után néztünk, melyet a közeli tűlevelűek mellett leltünk meg, helyzetünk bizarr mivoltát fokozta a közeli síremlék. Perc  sem telt bele s a társaságunk újfent önfeledten trécselt, a teavíz rotyogott, s Flamara mintha csak a híres Gruffacsór vers Mamsi plénye lenne járt körbe s töltötte tele a szomjazók csészéit. A délután innentől, egyfajta  Carrollisztikus delíriumban telt.

Sisi nem mulasztotta el bemutatni Troll énjét, melyet személyem megkergetésével é vízzel való lefröcskölésével ért el, ám az akció nem maradt megtorlatlan, s még Gábrielnek is volt szerencséje a teavízből részesülni.

A következő fénypont a Rét túloldalán megjelent menyasszonnyal érkezett, ugyanis csapatunk egyik felében azonnal lángra kapott a pózer ösztön és nekirontottak a szerencsétlen párnak.

Figyelem, piknikünk ideje alatt egyetlen menyasszonynak vagy vőlegénynek sem esett baja...remélem.

Mindenesetre igen nagy valószínűséggel bír, hogy egy két esküvői fotó hátterében fel fogunk bukkanni.

Bár az események forgatagában elvesztettünk néhány tagot, nem szomorkodhatunk sokáig, ugyanis megérkezett Yvette aki a Novinowotny által hozott cseresznyemag (természetesen cseresznyét hozott, nem csak magot) köpéssel egy köpő versenyt  indított el (ezért néz ki Sisi furcsán az egyik csoportképen).

S nem sokkal később újabb három tagot, név szerint Rékát(kalaposként)  Zsófit (fehér királynőként) és Koppányt. Így A_A kénytelen volt újabb bemutatkozást tartani ám ezúttal mindenki ő maga mutatott be.

Ahogy a Nap lejjebb kúszott, mi i csendesebbek lettünk s sajnálatos módon végül ez a nap is véget ért, így egy kör sötétben való bogarászás és pakolás után, mindenki az otthona felé vette az irányt.
Remélem mindenki kellemes emlékekkel távozott.

süti beállítások módosítása