Walter Potter bizarr világa avagy a Viktoriánus kor egy újabb hóbortja

Mindössze harmincegy évvel a nagy meseíró és illusztrátor Beatrix Potter születése előtt látott napvilágot a férfi, aki örökre megváltoztatta a preparálás különös művészetét.

Mint valódi emberek körbeülik az asztalt, teát kortyolgatnak, körbeadják apró tányérjaikat s az ember egy pillanatra talán az eszcájg csendülését is hallja.  Egészen idilli.

Kivéve talán, hogy mégiscsak preparált kiscicákról beszélünk.

Mindössze harmincegy évvel a nagy meseíró és illusztrátor Beatrix Potter születése előtt látott napvilágot a férfi, aki örökre megváltoztatta a preparálás különös művészetét.

Mint valódi emberek körbeülik az asztalt, teát kortyolgatnak, körbeadják apró tányérjaikat s az ember egy pillanatra talán az eszcájg csendülését is hallja.  Egészen idilli.

Kivéve talán, hogy mégiscsak preparált kiscicákról beszélünk.

A The Kittens Tea Party névre keresztelt alkotás egy bizarr úriember , Walter Potter  műve kinek munkássága újra nyilvánossá válik. Nyolc évnyi „különélés” után a kiállítás újra összeáll.

19 évesen, érzéseire hallgatva ott hagyta az iskolát, hogy szenvedélyének éljen. És mi másról álmodhatna egy 19 éves, mint megörökíteni azt, ami elmúlt. Nem mondhatnánk, hogy az ifjú Potter hozott anyagból dolgozott, első preparátuma tulajdon kanárija volt, amit egy alom albínó patkány követett, s mintha csak nagyságrendben haladna követték ezeket macskák, kutyák.  Ám preparátorunk nem volt földhöz ragadt elme, s gyűjteménye hamar kibővült Anglia madaraival.

Mint preparátor a megélhetése biztos volt, ám idővel már nem lelte örömét más emberek jószágainak preparálásában. Lelkesedése az 1951-es Nagy Világkiállítás (Az első Világ Vásár) után apadt el, mikor is a preparátorok nagyközönség elé tárhatták műveiket. A közönség nyitott volt a munkásságukra s érdeklődésük egyre csak nőtt minél egzotikusabb teremtényt láttak kitömve, s falapra csavarozva. Ahogy a természettudósok hazatértek felfedező útjaikról, a preparátumok betörtek az otthonokba, társalgók és dolgozók szobák teltek meg kitömött állatokkal, pillangós üvegszekrényekkel üvegburába zárt madarakkal s a jó öreg burkus is a karosszék mellé feküdt bár a saját lábán többé el nem megy onnan.

S felváltotta a formát a funkció.

Minden mancs és csőr új létcélt kapott, s átváltozott valami igazán izgalmas lakberendezési tárggyá, a majmok és hattyúk lettek petróleumlámpásokká, s a mellékhelyiségen az urak és hölgyek táblácskákat elefántfejekre cserélték le s egyes hajkoronákban már preparált madár díszelgett, mígnem Anglia minden városa eltudott tartani egy preparátort. Tény ami tény, minden természettudósnál elvárt készség volt a preparátori tudomány, maga Charles Darwin egy felszabadított rabszolgát alkalmazott, hogy kitanulja a mesterséget.

A kiállítás darabjai között azonban fellelhető volt Goethe Reinike, a Róka című művének komikus interpretációja, s ez volt az első olyan dioráma mely emberszerű vonásokkal látta el az állatokat. S bár gyermetegen hangozhat, de a gúnyos megszemélyesítés előtti világban ez a megkedveltetés egyik formája volt, elvégre gondoljunk csak Beatrix Potterre.

Miután maga Viktória királynő is hangos nevetést hallatott egy másikat borotváló béka láttán, a taxidermisták azonnal profilt változtattak, s kirakatok telek meg ember módra viselkedő állatokkal, ám egyikük sem volt oly elhívatott mint Mr Potter.

1954-ben olvasott egy verset mely egy vörösbegy halálról s temetéséről szólt, s szenvedélye újra fellángolt, preparátumainak gyűjteménye egyszerre újra értelmet nyert a szemében.  Hét évnyi munkába és 98 madárba került ám végül elkészült a művel, s némely gyászoló madár üvegkönnyeket is kapott.

A nagy leleplezést a szülei fogadójában tartotta, a kész mű hatalmas sikernek örvendett, s ezzel elindította saját múzeumát.

A család 1918-as halálát követően is üzemeltette a múzeumot ám 1970-ben végül bezártak. A gyűjtemény így Brightonba költözött, majd Arundelbe s végül  Cornwallba, ahol 2003-ban elárverezték. A teljes bevétel több mint ötszázezer fontot tett ki.

Ám most a kollekció újra egyben látható mégpedig a Londoni Museum of Everything kiállításán. Iskolás nyulak, gimnasztikázó varangyok és babaházban kártyázó patkányok, mindegyik ki dioráma magán viseli a Viktoriánus kor életformáját s saját mibenlétével világít rá az akkori élet bizarr mivoltára.