Ezek után szerintem Steampunk Orbán Viktor következik. Elnézést, hogy szóba hoztam a kedves miniszterelnök urat, de nem találtam jobb példát hirtelen.

Ez egyszerűen rémes. Nem igaz, hogy valaki komolyan gondolta, hogy a következőket tekinti egy steampunk képregény alapjának:

"Sarah Louise Palin, Alaszka volt kormányzója és a Republikánus Párt alelnökjelöltje a 2008. november 4-én tartott Egyesült Államokbeli elnökválasztáson.

Palint 2006-ban választották meg kormányzónak, miután a republikánus párti előválasztáson legyőzte Frank Murkowski hivatalban levő és Tony Knowles korábbi demokrata kormányzót az általános választáson. Azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy nyilvánosságra hozta a republikánus párt alaszkai vezetőinek etikai vétségeit. Kormányzósága előtt Palin 1992 és 1996 között két ciklust szolgált Wasilla városi tanácsában, majd 1996-ban megválasztották Wasilla polgármesterének, majd 2002-ben sikertelenül indult az alkormányzói tisztségért.

2008. augusztus 29-én a republikánus elnökjelölt John McCain Palint választotta alelnökjelöltjének, a republikánus konvenció szeptember 4-én hivatalosan is a párt alelnökjelöltjének jelölte. Ő az első republikánus párti alelnökjelölt nő, és a második olyan nő, aki egy nagyobb politikai párt alelnökjelöltje. Ő lett az első alaszkai politikus, aki az amerikai elnök- illetve alelnökválasztáson elindult. Alaszka legfiatalabb, és első női kormányzója."

Palin amúgy csinos hölgy, s kevesek mondhatják el magukról, hogy miközben kormányzók voltak küzdenek az energiaválság ellen, vadásznak, jéghalásznak, jávorszarvas burgert esznek, motorosszánt hajtanak, maratont futnak és van egy úszótalpas hidroplánjuk is.

De akkor is ez már nekem sok. Ezt miért kellett? De most komolyan, nincsen jobb téma egy képregényhez?

Ben Dunn, Brian Denham, Rod Espinosa, most nagyon mellélőttetek. Egy képregény így nem életképes, mivel aktualitáshoz és kultúrához kötött. Sarah Palint itt alig ismerik, s az egész innen nézve ez nem más, mint egy alpári vicc. Ha képregényről van szó, ne süllyedjünk le a Sas-kabaré-fantasy-vegyes salátáig:

Kérem, hagyjuk békén a politikát!

Via Boing Boing, Comics Alliance

süti beállítások módosítása