Bill Carman - koreai képepika

2009.11.19. 12:59

Bill Carman, koreai művész saját állítása szerint eddigi élete meglehetősen fantáziadúsan telt: titkosügynök édesapja és csempész édesanyja mellett ugyanis mindig csak halászott, nem meglepő, hogy szüksége lett valami új kikapcsolódásra is. Így talált rá a művészetre, azon belül is a steampunk popszürrealista irányzatára.

Bird Wrangler
 
Ez jó humorérzékkel megáldott koreai művész a kortárs útkeresőkhöz hasonlóan valódi polihisztor. Mindenfélével foglalkozott, ami a vizuális művészeteken belül a festészethez és  a grafikához köthető: volt art director, illusztrátor, dizájner; készített már művészi képregényt, a halászaton kívül pedig rendszeres elfoglaltságai közé tartozik a festés is.

Bill Carmant a steampunk kapcsán kivételes művészi látásmódja miatt érdemes bemutatnunk.  Carman világa eltér mindattól, amit a steampunk közhelyek produkálnak. Képein a kortárs popszürrealista irányvonal jellegzetes, naiv "állatkái", "emberkéi" - írhatnám azt is, hogy humunculusai - gépiesen mutálódott élőlényeknek tűnnek; lábaik megnyúlnak, van hogy eggyel több vagy kevesebb fülük van, és általában egész testük eggyé válik a fémmel.

Cyclaurian Bunny, Epic
...

Ahogy számos steampunk művészt, Carmant is hihetetlenül inspirálja a nyúl és általában a szőrös vagy plüss állatok témaköre. A "dédelgetnivaló édes jószág" gyermekkorától való megfosztottsága, emiatt mindezek gépesedése, borongóssá válása mind megmutatkozik képein. Amíg illusztrációi és képregényei derűsek:

Sharlie
  
addig festményei sötétek, groteszkek de elgondolkodtatóak:

Snack

Fly Here
 
Long Blue Hair

Minden képén van egy pici irónia, egy kis csavar, ami leköti a figyelmet, ami érdekessé teszi a képet. Az ábrázolni való tárgy éppúgy érdekes, mint a  technikai tudás, ami kivitelezte azt.  

Vannak egészen furcsa leleményei, mint pl. ezek a Hieronymus Bosch gyönyörök kertjében élő szörnyeket idéző figurák:

Garden

 Garden
 
Vagy egy nyulakkal elborított, posztapokaliptikus világ víziója:

The Last Twinkle 

Bill Carman bebizonyítja, hogy a steampunk közhelyes formáiból van kitörési lehetőség, a képzőművészet számára is egy út lehet. Ehhez persze nem a megszokott módon kell szemlélni és újraformálni a látható világot: hinni kell a lehetetlenben, látni kell a láthatatlant, és ezek mellett persze sokat kell halászni.

Watering

Bill Carman saját blogja

Bill Carmen az orosz steampunk blogon a Steampunker-en

süti beállítások módosítása