Életemből emlékek - tudósítás a 19. századból

"Akarsz látni jeleneteket a száz év előtti Pestről? Budáról? Gyönyörködni így soha nem látott figurákban, arcokban, utcaképekben, olyanokban, amelyekről már régen elfeledkezett a város? S kitudni minden titkát, mert a véleményét lerajzolta a szenvedélyesen festegető pénzügyi főember, akinek száraz hivatalához a legkevésbé sem illett az a szenvedély, amellyel a maga világát szemlélte. S akarod tudni, hogyan épít zenepedagógus karriert a 19. században, a magyarok fővárosában egy sváb fiú a közeli Békásmegyerről? Elmeséli. Panoráma ez az album. Elveszített és megkerült üzenetek fénylenek a horizonton. Életünkből - emlékek." (Életemből Emlékek fülszöveg)

Sokakkal ellentétben vallom azt a nézetet, hogy egy korszak megismeréséhez nem elég a történelemkönyveket fellapoznunk, egy korszak megismeréséhez más természetű kíváncsiság is szükségeltetik. A történelemről, kultúrtörténetről, de akár arról is, hogy hogyan éltek egy bizonyos korban az "egyszerűbb emberek" általában is téves torzított képeket kapunk, nem is kaphatnánk mást, hiszen abból az információból gazdálkodhatunk, ami hozzáférhető, és ami hozzáférhető abból kevés van. Mindezt tetézi az a tudat, hogy kinek mit és hogyan mondanak el a régi szövegek, képek, mindez egyénenként is változik.

A 19. század második fele még közel van ugyan, de már nem annyira közel, hogy világosan lássuk, hogyan éltek akkoriban az emberek. Nem is láthatnánk, hiszen minden csak a réginek a lenyomata, annak a réginek, amiből nem maradt élő tudósítónk csak teleírt lapok, fényképek, festmények és rajzok archívumokba szeparált halmazai.

Az Életemből emlékek című, forrás értékű albumban, a "tizenkilencedik század Budapestjéről mesél a zenede szókész tanára, Megyeri Károly s a rajzoskedvű számvevőszéki tanácsnok, Than László".

"Akarsz látni jeleneteket a száz év előtti Pestről? Budáról? Gyönyörködni így soha nem látott figurákban, arcokban, utcaképekben, olyanokban, amelyekről már régen elfeledkezett a város? S kitudni minden titkát, mert a véleményét lerajzolta a szenvedélyesen festegető pénzügyi főember, akinek száraz hivatalához a legkevésbé sem illett az a szenvedély, amellyel a maga világát szemlélte. S akarod tudni, hogyan épít zenepedagógus karriert a 19. században, a magyarok fővárosában egy sváb fiú a közeli Békásmegyerről? Elmeséli. Panoráma ez az album. Elveszített és megkerült üzenetek fénylenek a horizonton. Életünkből - emlékek." (Életemből Emlékek fülszöveg)

Sokakkal ellentétben vallom azt a nézetet, hogy egy korszak megismeréséhez nem elég a történelemkönyveket fellapoznunk, egy korszak megismeréséhez más természetű kíváncsiság is szükségeltetik. A történelemről, kultúrtörténetről, de akár arról is, hogy hogyan éltek egy bizonyos korban az "egyszerűbb emberek" általában is téves torzított képeket kapunk, nem is kaphatnánk mást, hiszen abból az információból gazdálkodhatunk, ami hozzáférhető, és ami hozzáférhető abból kevés van. Mindezt tetézi az a tudat, hogy kinek mit és hogyan mondanak el a régi szövegek, képek, mindez egyénenként is változik.

A 19. század második fele még közel van ugyan, de már nem annyira közel, hogy világosan lássuk, hogyan éltek akkoriban az emberek. Nem is láthatnánk, hiszen minden csak a réginek a lenyomata, annak a réginek, amiből nem maradt élő tudósítónk csak teleírt lapok, fényképek, festmények és rajzok archívumokba szeparált halmazai.

Nem kell megijedni! Az album száraz tényektől mentes olvasmány! 

Tehát, olvasunk egy kicsit, aztán megpihen a szemünk a karikatúrákon, megint olvasunk egy kicsit, aztán megint megpihen a szemünk.. Eközben nevethetünk, megrökönyedhetünk, felfedezhetjük a hasonlóságokat a saját korunkkal, életünkkel.

Például ki gondolta volna, hogy Megyeri Károly is csak harmincas éveiben költözött el a szüleitől véglegesen, sőt akkoriban a "kapunyitási pániktól" kóros soványságban szenvedett, hiszen évekig nem tudta eldönteni, milyen életpályát is válasszon magának, ő csak Károly akart lenni és semmi egyéb. Végül tanító lett, számtan, írás, zenetanár, botanikához is kiválóan értett, építész is lehetett volna,  manapság amolyan polihisztor típusú egyénnek tartanánk, amolyan derűs és lényegre látó, tehetséges elmének, aki például olyan a korszakban lázadó dolgokat tett életében, mint kiharcolta, hogy a fiatal lányok Békásmegyeren az 1850-es, 1860-as években tanulhassanak számtant és írást. Megtudjuk, hogy egy éven át tanult Magyarországon angolul, aztán kijutott Londonba és azt tapasztalta, hogy a londoni angolok teljesen máshogyan beszélnek angolul, mint a magyarországi angolul tanuló urak, pedig angol tanárnője meg volt arról addig győződve, hogy az igazi angolok is úgy beszélnek, ahogy azt ő tanítja. Megismerhetjük leírása nyomán a 19. századi Budapest korrupt, bürokratikus rendszerét, (mintha csak ma lenne!), állást ő is csakis protekcióval talál, hiába van végzettsége és kompetens sehova fel nem vennék, a Vakok Intézetébe is akkor kerül nevelőnek, amikor a minisztériumba dolgozó sógorai kérelmezik, hogy adjanak neki állást. Hiába már akkor is a hivatalnokok szívéhez a papírok halmazán keresztül vezetett az út!

A könyv rajzait sógora Than László készítette, aki állami hivatalnokként belülről szemlélhette a korszak bürokráciáját, budapesti élet mindennapjait. Than László egész életében szorgosan rajzolta karikatúráit, "nagyképűen" azt is mondhatnánk, hogy a jövendőnek. Sajátos szemszögéből nézve állandóan ferde tükörben látta a világot és szinte mindent megörökített, ami az útjába került: a családi ebédet, a Múzeum Körutat, a halászbástya építését, a fővárost bámuló vidékről érkezett "Bihari" gazdát; kifigurázta a női divatot, a hivatalnokok munkamorálját, megörökített a budavári nagyárudai díszhölgyet, a fuvarra váró bérkocsist, a képviselőjelölteket,  a hercegprímás érkezését, egy hétéves csodagyerek zongoraművészt, az első országos kiállítást 1885-ben, egy egész Offenbach operát és Lotz Károlyt, akivel sokszor dolgozott párban az operaház munkálatainál.