Steampunk muzsika

2009.06.02. 16:39

Steampunk mint zenei irányzat, nem zenei irányzat. Tudom, most egy kicsit elgondolkodunk ezen, de hadd magyarázzam meg magam.

Amiben az internet egyetért (OMG!) az az, hogy minden olyan együttes steampunknak mondható aki:

1. Magát annak vallja

2. Szövegeikben és/vagy zenei világukban steampunk, illetve a 19. század hangulatát idézik (viktorniánus horror például)

3. Esztétikumában az

A legjobb, ha mindhárom egyszerre egyesül egy bandában, akkor nem igazán lehet vitatkozni.

Ami számomra remek, hogy az együttesek széles zenei skálán mozognak (amit majd lejjebb magatok is láthatjátok/hallhatjátok), tehát sok embert tud megszólítani, mindvégig egyesülve a steampunk égisze alatt.

Ne is húzzuk a szót!
Mindenféle sorrend nélkül az ajánlatom (nagy részben köszönet a Last.fm steampunk klubjának), ami többé kevésbé mind a 3 kitételt teljesítik (egyébként hagulatilag sok-sok-sok együttesre vagy azok egy-egy számára ráhúzható a steampunk jelző):

Dr. Steel

Abney Park

Vernian Process

Narval

Deadly Nightshade Botanical Society

Unextraordinary Gentlemen

The Clockwork Quartet

The Extraordinary Contraptions

China Steamengine

Darcy James Argue's Secret Society

Gilded Age Records

Sepiachord

Ki a kedvenc?:)

süti beállítások módosítása