Mesés posztapokaliptika - Iblard Jikan

Valami miatt a jelenkori európai, meg úgy általában a nyugati gondolkodásban a posztapokaliptikus általában valami negatívval is jár. Lepusztult épületek, furcsa bogarak, csótányok, élősködnek a társadalom megmaradt roncsain, esetleg nincs más már csak sivatag, az életnek temetőjellege van, ahol esetleg korcs vasdarabok és csonka épületek torzói magasodnak az általában bronzszürke ködbe. Pedig a posztapokaliptikus nemcsak ez lehet, a szó maga is csak annyit jelent, hogy valami apokaliptikus, Apokalipszis utáni, de ennek nem kell feltétlenül rondának, csúfnak, gusztustalannak, és szeméthalmokkal telezsúfolt képnek lennie. A civilizáció romjai az Apokalipszis után, akár meg is újulhatna, valahogy hasonlóan, (ahogy eredetileg a Biblia is írná), valami mennyországszerű, valami idegen, megnyugtató, földöntúli helyen: Iblard világában.

Iblard világa olyan hely, ahova akár haza is mehetnél, olyan mintha az otthon lenne, de mégsem az. Iblard világa valami otthonon túli otthon.

A film 2007-ben készült Naohisa Inoue szürrealisztikus sci-fi festményei nyomán.  Kiyonori Matsou aláfestőzenéjével. Steampunk animeként periférikus, bíztatást a megtekintésére a  Voyages Extraordinaires japán hónapja nyomán kaptam. Az Iblard Jikant kísérleti alkotásnak tartják, szokásos cselekmény, vagy akciódús mozgás nincs is benne. Állóképeket látunk, megelevenedett festményeket, amelyek éppenhogy majdnem giccsesek.  Néha ugyan meg-meg mozdul néhány alak, főképp repülnek. (Ezt a mozdulatot érdemes lenne külön elemezni, hogy miért kap akkora hangsúlyt. Mintha az egész anime repülne.)

A film felépítése keleti gondolkodásra invitál, elmélyülésre, meditációra. A felszínen minden olyan ismerősnek látszik, minden olyan közönségesnek, majdhogynem unalmasnak. Aztán a tájban mindig megjelenik valami zavaró pont, valami természetellenes, ami vonzza a tekintetet: legyenek ezek erpülő kavicsok, túlmagas villamosok, Bábel-tornya körül keringő vízplazmák. A bölcsesség pedig igazolódik, nem minden az, aminek látszik, és érdemes elmerengeni a dolgok valódi értelmén, a valódi lényegen, a megismerés transzcendentális jelleget is ölthet, láthatatlan lehet, kissé megfoghatatlan állagú, álomszerű és bensőséges, szárnyaló, mint Iblard világa.

A legtöbb poszt álomszerűnek írja le az Iblard Jikant, és ezzel így is van. Az álomban járunk valami otthonos helyen, ami mégsem ugyanolyan, mint ébredéskor, és míg álmunkban látjuk meg se lepődünk rajta. Ugyanezt az érzetet keltik föl bennünk az anime képei. A megnyugtató ebben csak az, hogy ami különleges, az itt sohasem nyugtalanító. A posztapokaliptikus mozdonyroncsok, vagy épületek sem nyugtalanítóak, már-már megkockáztatnám, hogy barátságosan nosztalgikusak, ahogy a festett növényzet körbeszövi őket. A legjobb szó Iblard világára talán a "mesés".

A "mesés", ami megnyugtat, és akárhol vagy hazavisz, valami olyan helyre, ahol nincs más csak földöntúli béke és nyugalom.

Részlet az animéből

Official website (japánul tudók előnyben!)

The World of Iblard