Várkastély a Kárpátokban

Az idei, hazai tavasz a lassan múló tél ellenében a „cseh kultúra virágaival” igyekszik elvonni figyelmünket a néha még igen fagyos és szeles napokról. Kinyílt a Szépművészeti Múzeumban a Nő dícsérete (az Alfons Mucha kiállítás), a Tavaszi Fesztivál a cseh kultúra jegyében zajlik, az OSZK-ban cseh irodalom inspirálta képek köszönnek vissza a falakról, és még folytathatnám a sort. Éppen ezért itt az ideje, hogy beleharapjunk újra mi is a csehszlovák proto-steampunk egyik legigézőbb ostyájába (azaz, hogy stílusosak legyünk: karlovské oplatkyjába).

Recept egy cseh proto-steampunk film-sütihez:

Adaptáció és regény a Kárpátokban

„Épp elég rossz tapasztalat építette ki azt az előítéletet, hogy ha egy film irodalmi adaptáció, és ráadásul még az „ifjúsági” címkét is viseli, akkor célszerűbb óvakodni a megtekintésétől. A Várkastély a Kárpátokban rácáfol az előítéletekre. Nemcsak azért, mert ez a könyv nem tartozik a legsűrűbben forgatott Verne-regények közé, s így feltehetően elég kevesen vannak, akik az eredeti élménnyel akarnák egybevetni a látottakat. Sokkal inkább azért, mert a film határozottan kellemes élményt jelent. S ezt elsősorban humorának köszönheti.” (Nem véletlenül nyert díjat  igaz csak 1984-ben az International Fantasy Film Awardson!!!) (forrás)

A 1981-es film alapregénye valóban nem tartozik az agyonolvasott Verne-regények közé. Tippelhetünk persze, hogy miért? Ezt a kérdést mindenki válaszolja meg maga. Ha elvonatkoztatok a történeti kontextustól, akkor mai olvasóként számomra nekem nehézséget jelentett, hogy a cselekmény túl lassan indult, a szereplők túl patetikusak és mesterkéltek és túl jók vagy rosszak voltak, a „fantasztikumról” is túl szövevényesen, és már túl gyorsan hullott le a lepel. Persze próbáltam a romantikus regényolvasási sémát alkalmazni, és be is vált, mert a regény nem olvashatatlan, és nem hosszú, csak a cselekmény kiszámítható előre, ami elég lelombozó tud lenni egy „majdnem krimi” esetében, mint ahogy az is, hogy képtelen végig  fenntartani a feszültséget, és a technikai masinák leírásának javára minden túl hamar kiderül.

Az idei, hazai tavasz a lassan múló tél ellenében a „cseh kultúra virágaival” igyekszik elvonni figyelmünket a néha még igen fagyos és szeles napokról. Kinyílt a Szépművészeti Múzeumban a Nő dícsérete (az Alfons Mucha kiállítás), a Tavaszi Fesztivál a cseh kultúra jegyében zajlik, az OSZK-ban cseh irodalom inspirálta képek köszönnek vissza a falakról, és még folytathatnám a sort. Éppen ezért itt az ideje, hogy beleharapjunk újra mi is a csehszlovák proto-steampunk egyik legigézőbb ostyájába (azaz, hogy stílusosak legyünk: karlovské oplatkyjába).

 Recept egy cseh proto-steampunk film-sütihez:

Adaptáció és regény a Kárpátokban

„Épp elég rossz tapasztalat építette ki azt az előítéletet, hogy ha egy film irodalmi adaptáció, és ráadásul még az „ifjúsági” címkét is viseli, akkor célszerűbb óvakodni a megtekintésétől. A Várkastély a Kárpátokban rácáfol az előítéletekre. Nemcsak azért, mert ez a könyv nem tartozik a legsűrűbben forgatott Verne-regények közé, s így feltehetően elég kevesen vannak, akik az eredeti élménnyel akarnák egybevetni a látottakat. Sokkal inkább azért, mert a film határozottan kellemes élményt jelent. S ezt elsősorban humorának köszönheti.” (Nem véletlenül nyert díjat  igaz csak 1984-ben az International Fantasy Film Awardson!!!) (forrás)

A film ellenben villanyos és delejes hatással bír. Nem csodálom, hogy a PORT.hu-n is a következő vélemény olvasható róla: „Hatalmas film!
Persze tipikusan csehes, de nagyon szellemes, értelmiségi humorral. Verne kevéssé ismert klasszikusának csehszlovák feldolgozása, az a fajta félig művész-, félig közönségfilm, amilyet már nagyon régóta nem láttam, és aminek talán a csehek voltak az utolsó nagy mesterei: ezt mindenkinek látnia kell!” Ugyanakkor szomorú tény, hogy a film mai napig szinte ismeretlen a nagyközönség előtt: VHS-en sem lehet beszerezni :(, moziban nem adják, néha a Filmmúzeumon, akár csak a többi Lipsky klasszikust.

A Gorcok szerelme

 
„E gyakorlatias és pozitív XIX. század alkonyán már nem születnek legendák, sem Bretagne-ban, a zord korriganos vidékén, sem Skótországban, a brownie-k és a gnómok földjén, sem Norvégiában, az ázok, elfek, tündérek és valkűrök hazájában, sőt még Erdélyben sem, ahol a Kárpátok oly természetes keretként kínálkoznak bármiféle szellemidézéshez.”
Folytatnám az idézetet úgy, hogy helyette születik egy legenda, a titokzatos Gortz grófról, (a filmben báró), aki várkastélyba él, akár Bram Stroker Draculája, ugyanakkor már nem a szűz leányok vérére szomjas, hanem egy 19. századi pozitivistához méltóan a különleges és életét „megnemesítő”, „kényelmesebbé tevő” találmányok rabja. Házi feltalálója van, aki egyszemélyben Edison, a Lumiére fivérek, Neumann János és Teller Ede.

A film cselekménye szinte majdnem egybevág a regénnyel, a különbség az, hogy ami a regényben akár teljesen komolyan is olvasható lenne (sőt valószínűleg Verne egyáltalán nem szánhatta ironikusnak), a filmben hihetetlen szellemesen reprezentálódik. Így lesz a vadász szépséges arájából egy piros-pozsgás, tenyeres talpas, valójában csak a környezete által szépnek tartott debella, aki még vadászunk puskájára is pulóvert kötöget. Aztán így lesz a hős operaénekesből, gyilkos-hangú, és bugyuta bonviván, Stillából egy paranoiás primadonna, a feltalálóból századában meg nem értett és eltékozolt örökségű steampunk zseni, a grófból pedig egy anyósnyelvet öltögető különc.

És ami igazán elgondolkoztató!

Várkastély a Kárpátokban a mek-en - az eredeti regény

Peredi Ágnes, Várkastély a Kárpátokban. In Filmvilág 1983. 8.

PORT.hu

IMDb