A steampunk kezdeteiről

2009.01.24. 16:53

Avagy a "nagy steampunk triumvirátus": Tim Powers, James P. Blaylock és K. W. Jeter.

Ez a három kaliforniai egyetemista még valamikor a '70-es években ismerte meg egymást. Mind egy viszonylag ismert sci-fi író, Philip K. Dick baráti körébe tartoztak, s együtt megalkottak egy ezidáig ismeretlen sci-fi alzsánert, az "ál-történelmi-fantasztikumot", vagyis a steampunkot.

Történt, hogy a három szerző szerződést kötött egy kiadóval, hogy Arthur király történeteit fogják más-más történelmi korokba ültetni, és 10 regényt írnak a sorozatba. azonban a kiadó végül elállt a tervétől. Powers, aki már két regénykezdeménnyel is rendelkezett ekkor, úgy döntött, nem dobja ki amit eddig írt, és elkészítette az Anúbisz kapui című regényét, melyben egy különc milliomos barátaival visszautazik 1810-be. Powers a regényben részletesen ír William Ashbless-ről, az ő és Blaylock által kitalált XIX. századi nyomorék költőről, akinek a neve mögött a két diák publikált az egyetemi újságban. Érdekesség, hogy Ashbless ma már kultuszfigura, egész kis társaság foglalkozik kitalált verseinek elemzésével és ír verseket az ő stílusában. Az Anúbisz kapui 1983-ban jelent meg és azonnal felfigyeltek rá. A regényben a XIX. századi Anglia és Egyiptom világa keveredik a fantasztikummal, ősi istenek és furcsa teremtmények húzódnak meg a színfalak mögött.

Blaylock a The Digging Leviathan című 1984-es regényével nyitotta meg steampunk trilógiáját. A regény egy alternatív 1964-ben játszódik, és az egyik szereplője, Gill, akinek kopoltyúi vannak, E. R. Burroughs század elei sci-fi ponyvája alapján egy föld alatt közlekedőszerkezetet épít, a regény pedig egy különös "üreges föld" történet. A második kötet, a Homunculus 1986-ból pedig egy viktoriánus korabeli története, egy idegen lénnyel a középpontban, továbbá halottélesztőkkel és más fantasztikus dolgokkal. A sorozat harmadik darabja, a Lord Kevin's Machine 1992-ben jelent meg.

Végezetül pedig K. W. Jeter, aki inkább a tudományos fantasztikum másik alzsáneréhez, a cyberpunkhoz vonzódik. Ennek ellenére az ő neve is fontos, hisz ő volt az, aki 1979-es Morlockok éjszakája című (H. G. Wells klasszikus Időgépének történetét tovább gondoló) kisregénye kapcsán kialakult vita során először nevezte a stílust steampunknak.

A fenti rövid kedvcsinálóban szereplő írások közül értelemszerűen a magyarnyelvű címekkel ellátottak jelentek meg hazánkban (bár bevallom, egyiket sem olvastam), a többi csak angolul férhető hozzá.

süti beállítások módosítása