A Gótikus és Fantázia Hastáncversenyt másodszorra rendezték meg a Gótikus Hastáncművésznők Burány Judit - Hóförgeteg - vezetésével 2013-ban a III. Budapest Tatto Convention keretein belül. Ha az ember a gótikusra gondol, akkor persze azonnal beugorhatnak azok a sztereotípiák, amelyeket az ember a goth stílusról elképzel. Az ember lelki szemei előtt ilyenkor denevérek, vámpírok, szellemek és mindenféle ködös feketeségek lebegnek. Azonban ez a hastáncverseny inkább rácáfolt ezekre az elképzelésekre. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem volt olyan előadó, aki valóban a goth stílus mélyéről építkezett, hanem inkább azt jelenti, hogy a legtöbb hastáncos azért a fantáziára helyezte a hangsúlyt és fantáziadús fellépéseket produkált.

A legelső hastáncos már levehette a lábáról a zsűrit, mivel hastánctechnikailag igen magasra tette a lécet. Ezután egy könnyedebb, lassabb szám következett, majd pedig a gótikus freestylosok váltották egymást, akik a rögtönzött kreativitásukkal és művészi előadásukkal igyekezték lehengerelni a közönséget.

2013_03_03 189.jpg

Szabadon freestyle-ban

Volt, aki a "Bölcsesség"-hez imádkozott. Megidéződött Ady Endre dekadensebbik oldala. Volt menyasszony táncoltatás. Felelevenedtek szellemek. Igazán szexis hölgyek ringatóztak vadabb zenei aláfestésre, így bizony nemcsak a hastánc kedvelőinek, hanem a férfi közönségnek volt, mit nézni.

2013_03_03 078.jpgMenyasszony táncoltatás

A kedvencünk a fiú-lány hiphopos-tribal hastáncos páros volt, akik robotszerű szinkron mozgásukkal nemzetközi szintű előadást hoztak létre. Elképesztő tudással bírtak- Az ő táncukért bizony érdemes lenne egy külön előadáson jegyet váltani. Így férfit hastáncolni még nem láttam. A lány pedig olyan elképesztően mozgatta a tagjait, hogy az bizony példaértékű és szemet gyönyörködtető volt.

2013_03_03 094.jpgMesteri produkció

Különlegessége a versenynek, hogy ide mindazokat várták, akik a hagyományos hastáncversenyeken nem mérettethetnek meg. Így szerepelhetett egy ízig-vérig kismama hastáncos is. Ezt a momentumot igazán emberinek találtam, mert tényleg létezik egy olyan műfaj a hastáncon belül, ahol kismama hastánccal foglalkoznak. Ez az egyik olyan mozgásfajta, ami terhesség alatt - nem a durva rázásokkal! - de az enyhébb ringató mozgásokkal elringatja a pocaklakót, valamint a szülés után segít helyreállítani és újraizmosítani a has és az altest megfelelő részeit. Ezért ez az egyik leghasznosabb és legemberibb hastánctípus, csak gratulálni tudunk a fellépőnek.

Ezenkívül egy kardos majd születéses hastáncot is láthattunk, róluk sikerült egy viszonylag jó képet lőnünk:

2013_03_03 147.jpgHastánc  és születés

Bizony nem csak goth, hanem sci-fi témában is volt egy fellépő. Ő a Doctor Who sorozat zenéjére táncolt egy férfi segítővel, aki természetesen aztán becsábította a Tardisába. A szonikus csavarhúzót még nem láttuk nyolcasok és haskörzés közben lebegtetni.

2013_03_03 036.jpgDoctor Who tánc

A Gótikus Hastáncművésznők többféle előadást tartogattak a rendezvényre (fentebb a születést táncukból volt látható egy részlet). Ezek közül egyikük egy steampunk babás fellépés volt, ahol egy kislány életre keltette a babáit, akik aztán a közönséget ijesztgették volna egy furcsa német "gyerekdalra", mígnem be nem jött nagymama, aki a helyére zavart mindenkit.

2013_03_03 212.jpgIjesztő babák

A mainstreamebb irányzatot képviselték azok a fellépők, akik a távol és a közel keletet egyesítették táncukban. Előadásukban a sárkánnyal való küzdelmet jelenítették meg.

2013_03_03 177.jpgKüzdelem a sárkánnyal

Voltak olyan hastáncosok, akik azért jöttek, hogy kirúgjanak a hámból és keményebb zenére, vadabb öltözékbe bújva mutassanak valamit. Egy csoportos tánc mindenkit levett a lábáról, valamint a nőiességet szimbolizáló Alice Cooper dalra táncoló három hölgy igen nagy sikert aratott.

2013_03_03 250.jpgRocker hastánc

Egy csoport a víz mozgására ringatózott, kicsit vártuk, hogy az Albeniz Asturiasa - ami egyben a Spanish Caravan című dal bevezetője után majd az eredeti The Doors dal következik, és fájt, hogy ez az elvárásunk nem jött be, de azért az előadás igen érdekes maradt (de ez tényleg csak a blogszerző bogara). A csoport hastáncostanára később szintén spanyol és mexikói kultúra iránti szeretetét mutatta be a Mariachi triológia ihlette táncára.

2013_03_03 123.jpgEgy csipet mexikói

Hogy mi volt még? E blogbejegyzés kezdőként a Hans Zimmer alkotta Sherlock Holmes filmzenére próbált alkotni valamit, de annyira izgult, hogy az előadásból nem emlékszik igazán semmire. Viszont jól látható e képen az üvegcsés öv, amelyen sokat dolgoztam a verseny előtt. 

2013_03_03 233.jpgNémi Sherlock Holmes (egy fejjel és két karral, két lábbal)

 

Aztán jött egy hölgy, aki alig mutatta arcát, róla sikerült egy feltűnő mód érdekes fényképet készíteni.

2013_03_03 245_1.jpgVad voodoo

A show az élet és halál körforgását is bemutatta, a sort pedig egy Rammstein dalra haldokló cyberpunk vagy cybergoth harcos zárta.

2013_03_03 254.jpgEgy kis cyberpunk

Összességében a rendezvényt inkább egy különleges hastáncgálának éreztük, mint versenynek és jó érzés volt látni, hogy ennyiféle produkció felvonulhat egy helyen. Igazán színes, izgalmas és érdekes bemutatókat láthattunk, amelyek nem illenek be a klasszikus hastánc vonulataiba, viszont némelyik igen jól mutatna, akár koncertek társprodukciójaként (gondolok itt a freestylosokra, valamint a haladó, minimum öt éve hastáncolók bemutatóira). Úgyhogy csak javasolni tudom egy-egy zenekarnak, hogy szerezzen léptessen fel a koncertjein egy-egy hastáncos hölgyet vagy csoportot, mert érdekesek, különlegesek, szexisek és feldobná egy-egy alternatívabb koncert színpadi látványképét.

Az eredményhirdetést sajnos nem tudtuk megvárni, mert az igen pörgős és az emberből önkéntelen és önfeledt ugrándozást kiváltó Paddy & The Rats koncert vége után még egy órával húzódó időpont számunkra későre esett.

Minden fellépőnek és nyertesnek gratulálunk! Reméljük, jövőre újra találkozhatunk ugyanitt. Addig is, ahogy már írtuk: a koncertekre több hastáncot, ezenkívül lányok, hölgyek, asszonyok: merjetek hastáncolni! :)

süti beállítások módosítása