Először is sok-sok köszönet mindazoknak, akik bármiféle formában/módon segítettek, támogattak minket, valamint természetesen a szervezőknek, hogy jelen lehettünk! Akár árusként, akár pakolásban segítettek vagy egyszerűen csak kellemeset beszélgettünk, netán ötleteket adtak. 
Vágjunk is bele! 

DSCF7032.jpgMasterChief uralja a földszintet és üdvözli a látogatókat

 

2012.11.24. Szombat 

Ami kezdést illeti, az sajnos nem volt éppen a legszerencsésebb, mivel már bejutáskor is adódtak gondok. A "művészbejárón" végül bejutottunk, de a helyünket egy kicsit keresgélni kellett. Utána jött egy kisebb hideg zuhany, mert kiderült, hogy, - helyhiány miatt - meglehetősen eldugott részébe kerültünk az épületnek. A Kis Színpad elviekben frekventált hely, így a szomszédsága nem tűnt rossznak, de hamar rájöttünk - az elkerítés miatt -, hogy itt inkább csak az eltévelyedett látogatókra számíthatunk. Ezért óvatosan, NASA-t felülmúló precizitással és logisztikai összehangolással költöztünk arrébb - asztalokkal együtt. Ez már felért egy kisebb attrakciónak és reklámnak, így a második helyünkön már valamelyest többen álltak meg, igaz csak, nézelődni. Nem volt még igazi a hely, mivel még mindig meglehetősen távol voltunk a nyüzsgő tömegtől, így a második "anyagmozgató" hadművelet, mely már tényleg felért egy űrsikló, kilövőállásra cipelésével
Végül a harmadik helyünk megfelelőnek bizonyult, így meglehetősen sok érdeklődő nézte meg a kínálatunkat.

DSCF7021.jpg
Aquilla ékszeresházának részlete

 

DSCF7001.jpg

Neoviktoriánus "csendélet" házasságkötő asztal felállás I. (Dekoráció Cydonia Vintage, automaton_aliza)

 

DSCF7011.jpg

Cydonia Vintage 

 

DSCF7023.jpgPakolás közben: csudadolgok egymás hegyén és hátán (elöl Hermeczi Olívia legyezője)

 

DSCF7008.jpgSteampunk Garage Company (Koszt Ferenc)

DSCF7014.jpg

Hívd meg a haverod egy zsebbohócra! Megéri :)

 

lányok.jpg

ACydonia Vintage márka megalkotója, Cserkúti Ildikó és a steampunk lányok

 

Maga rendezvény ezen a napon viszont igen tele volt programokkal, így megtapasztalhattuk, hogy bármennyire is érdekes holmikkal szolgáltunk az érdeklődők számára, de a különféle versenyek és bemutatók jobban lekötötték a látogatók figyelmét. Ennek ellenére nem igazán unatkozhattunk. Amikor volt egy kis időnk, akkor kicsit szétnézünk, hogy miféle látnivaló akad, s ahogyan azt sejteni lehet, az ingyen játékok igen népes seregletet kötöttek le. Hiába, mégis csak egy "gémer" rendezvényről van szó. :) 
De kellemes színfoltként, voltak itt "retro" játékok a régi idők masináival egyetemben. 

DSCF7038.jpg

Retro-rulez! 

 

DSCF7041.jpg"Óhhh"

 

DSCF7031.jpgNyüzsgés a gémer "szinteken"

 

DSCF7053.jpg

Kötelező robot minden geek háztartásban :)))

 

DSCF7039.jpgHátiYoda

assasssin.jpg

Éljen az Assassin's Creed III !

 

DSCF7051.jpg

"Dovahkiin, Dovahkiin, naal ok zin los vahriin"

 

lovag.jpg"Egy cosplay mind felett"

 

smink.jpgA smink igenis fontos: Underground Fear

 

csuvi.jpgChewbaccát mindenki szereti

 

hidrogén.jpgA Con sztárja: Flamara Halvorsen hidrogénszaglásza, Ad Astra stand - Leviatán jelmezesek

 

Kata.jpgKata a nyertes steampunk Cosplayében, gratula neki!

 

Összességében, a szombatunk egy elég fárasztó, némileg feszült, de tapasztalatokban gazdag nap volt, így optimistán tekinthettük a vasárnap elébe. 

2012.11.24. Vasárnap

 

A második napot egy kicsit késve kezdtük, de cserébe jobban alakult, mint ahogyan azt reméltük volna. Igaz, hogy pesszimisták nem voltunk, de várakozásaink alaposan felül lettek múlva. Mint utólag, a tapasztaltabb árusokkal beszélgetve, kiderült, hogy a vasárnap mindig nyugodtabb hangulatú, mind a programok, mind a látogatók részéről, alapjában véve mindenki lazább és nyitottabb. Így e napon sikerült tényleges eladásokat produkálni, ami pedig igazán öröm volt, hogy megjött, - mit megjött, elárasztott minket - a házasságkötési kedv! Hat (talán hét) pár is egymásra talált Aliza főpapnő és gőz-anyakönyvvezető jóvoltából (aki négy körül elszaladt előadást tartani a "-punkságok" rejtelmeiről). Az utolsó párnál a szervezők még videó felvételt is készítettek, reméljük mihamarabb fent lesz a honlapjukon, hogy láthassuk. :)

DSCF7093.jpgPakolás után könnyed mosoly

 

DSCF7068.jpgMegköttetett az első frigy a gőz erejével - Sok boldogságot kívánunk a párnak! :)))

 

DSCF7089.jpgAlexandra ékszerei

 

DSCF7142.jpgA HoldfényConon a násznép sem a megszokott

 

DSCF7065.jpgA "Christmaspunk" figyelmeztet: mindjárt jön a Mikulás!

 

Szerdán folyt. köv.

----- 

Fotók:

NoviNowotny

Hermeczi Olívia

Gia Mayland

süti beállítások módosítása