Egyik kreatív olvasónk, Nándi, amint nemrégiben megismerte a steampunk dizájnt, azonnal nekilátott egy táska és egy öngyújtó fogaskerekesítésének. Az alkotások nagyon ügyesen sikerültek, óraalkatrészek, az alaptárgyak és bőr felhasználásával.

Először lássuk az öngyújtót, amelynek a történetét az alkotó röviden össze is foglalta nekünk:  "A történet két hete kezdődött, amikor az Interneten böngészve belebotlottam egy Steampunk témájú külföldi oldalba. Rögtön egy fura, katarzisszerű érzés fogott el, ezért elkezdtem utána olvasni ennek a stílusnak. Azonnal adta magát, hogy az asztalomon porosodó, egyszerű fém öngyújtót kellene átalakítani. Kimentem a helyi ócskapiacra és vettem két régi órát, ezeket szétszedtem, közben fejben megterveztem az öngyújtó kinézetét. Megosztottam az ötletet egyik jó barátommal, aki lelkesen fogadta a dolgot, neki is megtetszett a Steampunk, így elhatároztuk, hogy ketten csináljuk meg a gyújtót. Eredetileg feketére festés után barna bőr bevonatot kapott volna, de nem zsírtalanítottuk megfelelően a felületet, így a festék lepattogott. A maradék festék leoldása után merült fel a fekete bőr-rézszínű festék kombó lehetősége, szerintem így sokkal jobban is néz ki, így végül nem bánom."

ongyujto-1-001.jpg

ongyujto-1-003.jpg

Az alkotó szerint elfordítva egy arcot fedezhetünk fel benne félmosollyal: :)))

ongyujto-1-002.jpg

Másik clockpunkos díszítése, a táska:

taska-01.jpg

taska-02.jpg

Aminek nagyon örültünk még, hogy mindamellett, hogy képeket kaptunk a felhasznált anyagokról és a kész tárgyakról, Nándi egy fogaskerekes koponyát is küldött nekünk, amit így most utóhalloween apropóján megmutatunk nektek is. 

koponya-01.jpg

Köszönjük Nándinak a képeket, és jó további jó steampunkosítást kívánunk! Valamint továbbra is várjuk leveleitek, ha megosztanátok velünk , milyen steampunk holmikat csináltatok, miért csináltátok, hogyan csináltátok. E-mailünk még mindig sztpunk@gmail.com. Facebook: HSC .

süti beállítások módosítása