Jegybemutató ínyenceknek

2011.11.10. 13:36

A Régiségmániások kerestetnek sorozatban ezúttal szintén Óralakat "műtárgyairól" olvashattok, mint ahogy a címből is kiderül jegyekről lesz jó. Gondoltatok már arra, hogy ezek az általában létüket a kukában befejező papírfecnik akár pár évtized múlva kincset érhetnek?

---

Szeretnék bemutatni nektek néhány érdekesebb jegyet. Amolyan képzeletbeli utat tehetünk az ország néhány pontjára. A képen bemutatott jegyek nagy része önmagában is viszonylag ritkának mondható, de külön érdekes, hogy a legtöbbet soha nem használták fel.

Ha elindulunk a képzeletbeli múltbeli utazásunkra, akkor először még egy kicsit ismerős lehet a jegy… Jó utazást kívánok mindenkinek! A budapesti BKV jegye most lila, korábban rózsaszín, az előtt a villamosjegy sárga volt, a busz pedig kék. Mai árak után szinte hihetetlen, hogy a villamosjegy 1 Ft, a buszjegy pedig 1Ft 50 fillér. Akinek ez is sok, annak mondom gyorsan, hogy képzeletbeli utazásunk jegyei közül, majdnem ezek a legdrágábbak. (Csak a Siófok-Keszthely vasúti jegyünk fog még 1,70-be kerülni.) A többi olcsóbb lesz.

A BKV létrejötte előtt a jegyek valahogy így néztek ki a Székesfővárosi Közlekedési Vállalatnál.

Ezzel a szabadkai villamosjeggyel Palicsra lehetett utazni, és vissza. (A hátuljára különböző reklámokat pecsételtek.) Szabadkán ma már nincs is villamos.

Vonatjegy minták, ezért a sorszáma mindegyiknek 0000. Még ma is létezik még itt-ott kemény kartonra nyomtatott vonatjegy. Itt szép aranyszegélyű kartonon különböző balatoni vasútállomások vonatjegyei. A jegyek forintban és krajcárban feltüntetve.

Hajójegy magyar- és német nyelven a korona pénzrendszer idején (1926-1946 között).

Pozsonyi Csavargőzös Vállalat jegye. Kék: A városból a ligetbe, narancssárga: ligetből a városba. Ára 8 fillér. Egy gőzhajózást nem lehet kihagyni.

Hajójegy Pestről Budára, vagy Budáról Pestre. Ez már 12 fillér.

Kedvezményes gőzfürdőjegy az Első Magyar Gőzfürdőbe. (Azt hiszem a gőzhajó után a gőzfürdő elég jó választás lehet.) Kazinczy ucca (így!) 40.-ben.

Fürdőjegy Vízaknán 70 fillérért. Érvényes fürdőruha használatának igénye nélkül egy személynek egyszeri fürdésre „Thököly-tóban” mely vetkezést és öltözést is beleszámitva egy óra időtartamon túl nem terjedhet.

Nézzünk meg néhány mozifilmet. Egy mozijegy a Bánya-mozgó(filmszínház)ba. Nem a legszebb, de tudok jobbat is:

Néhány jegy az Edison Mozgófénykép Vállalat előadásaira.

Még kettő a Projecotgraphba (azaz a mai Odeonba).

Vagy a Projectograph R.T. Tivolijába gyerekeknek.

Végül a Tátra Moziba két belépő 20 fillérért.

Remélem mindenki jól érezte magát! Gyertek máskor is!

----

Ha neked is van valami régiséged otthon, amit szívesen megosztanál velünk és másokkal, küldd el e-mailben, vagy tedd közzé Facebook oldalunkon!

süti beállítások módosítása