Az eredeti dalt meglehetősen bugyutának tartom, de ezzel a trióval már díjnyertes. :D 

Október 4-től nyílik Budapesten az Élesztő fedett része, mely steampunk dizájnelemekkel bővelkedik. Legalábbis a Mese habbal sörblog beszámolója alapján, amit itt olvashattok el. Ahol Jules Verne is sörözött volna (a kép illusztráció :))

A Viktoriánus Találkozók csoport újabb találkozóját ezúttal Szentendrére szervezik augusztus 17-én 16 órától, ahová minden érdeklődőt várnak. Programterv: "Kirándulás és városnézés. Bemegyünk a régiségboltba, fotózkodunk, aki szeretne az vásárol magának, ki lehet…

Kecskemét gyönyörű város, sokaknak reméljük, nem kell bemutatnunk. Legjellegzetesebb épületei csupa-csupa szecessziós vonalú formákba burkolóznak. A Kecskeméti Ifjúsági Otthon is egy ilyen hely, mely galériával, tükörteremmel - akár egy bálterem :) - kávézóval,…

Feltámad a Szőke Tisza?

2013.06.23. 12:52

Tavaly írtunk az igen hányatott sorsú Szőke Tisza névre hallgató gőzösről. Hónapokon át semmit, pontosabban semmi jót nem lehetett hallani felőle, ám most, felcsillant egy reménysugár. Múlt évben még úgy tűnt, hogy egyszerűen szétszedik az egészet, aztán végül…

Lehet én vagyok vaksi és süket, de mintha ezt nem annyira reklámozták volna az utóbbi években. Nem állítom, hogy ez lenne a legfontosabb hazai összefogás, de mégis csak a történelmünk egy darabkája volt a tárgya. Röviden a lényeg: a Hajósnép.hu-n meghirdetésre került a…

Ugyan nem a blogunk és közösségünk hirdette meg, de úgy véljük érdemes indulni ezen a "versenyen". Már pusztán a móka kedvéért is. A DeviantArt újra és újra bizonyítva végtelen, művész-óceán mivoltát, sodorta felénk az alábbi felhívást.  Akinek esetleg nem jelenne…

Gőz-zsiráf gyémántokkal

2013.06.14. 19:52

A címből már lehet sejteni, hogy a Steam Powered Giraffe névre hallgató együttes produkciója várható a videóban. Ezúttal egy kissé elvont képi világú videó következik, amiben Rihanna, Diamonds című dalát dolgozták fel, ráadásul feltűnik végre a névadó gépezet is. :) …

A Kecskeméti Ifjúsági Otthon június 22-én este 18 órától steampunk programokat tart. Szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt!   ARTUDVAR A GŐZPUNK JEGYÉBEN Képzeld el, hogy a viktoriánus időkben a technikai fejlődés teljesen más irányt vesz!Mi megmutatjuk, ezt az…

Napsütés, lenge szellő, szőlőindák a Millenáris épületei alatt. A Teátrum és az egykori Csodák Palotája épülete előtt cosplayes piknikelők. Koik a mesterséges tavakban. Ez a környezet fogadott minket, amikor kicsit késve dél körül megérkeztünk a HoldfényCon, a budapesti…

süti beállítások módosítása