Egy bostoni "futurológus", "Bellámy Edvárd" (azaz Eduárd :)) regényének címe ez, és félreértés ne essék a könyv nem a 2000-es esztendőben íródott, hanem a 19. században. De! A megtévesztés végett az előszó 2000-re van címezve, ugyanakkor igencsak izgalmas a könyv mondjuk eredeti Franklin-Társulatos kiadását kézbe venni, ez ha már az évszámok felsorakoztatásánál járunk 1882-ben publikáltatott, mára már oly ütött kopott változatú, hogy le se tagadhatná, hogy egyértelműen 19. századi. Szóval a 19. században anno 2000... (Majdnem, ahogy Tóvölgyi Titusz is írja ugyanekkor, csak ő még rátold három évszázadot, és az anno 2000-ből, anno 2300 lesz :D).
Egy bostoni "futurológus", "Bellámy Edvárd" (azaz Eduárd :)) regényének címe ez, és félreértés ne essék a könyv nem a 2000-es esztendőben íródott, hanem a 19. században. De! A megtévesztés végett az előszó 2000-re van címezve, ugyanakkor igencsak izgalmas a könyv mondjuk eredeti Franklin-Társulatos kiadását kézbe venni, ez ha már az évszámok felsorakoztatásánál járunk 1882-ben publikáltatott, mára már oly ütött kopott változatú, hogy le se tagadhatná, hogy egyértelműen 19. századi. Szóval a 19. században anno 2000... (Majdnem, ahogy Tóvölgyi Titusz is írja ugyanekkor, csak ő még rátold három évszázadot, és az anno 2000-ből, anno 2300 lesz :D).
 
 
Miről is szól e fantasztikus história?

1857-es születésű főhősünk tipikus viktoriánus, jómódú uraságként tengeti napjait egészen 1887-ig. Egyetlen hibája életének, hogy hihetetlen álmatlanságban szenved, ezért különös praktikákat alkalmaz elalvásához, amelyek aztán a végzetét okozzák. Először is, a háza padlója alatt egy észrevehetetlen, eldugott, kis lyukban alszik, hogy senki meg nem zavarhassa álmát. Másodszor egy delejezőt alkalmaz elaltatásához, aki majdnem az egyedüli birtokosa annak az elalvási és ébresztési praktikának, amivel a természetes alvási folyamatait befolyásoltassa. Egyedül a szolgája ismeri-e technikákat, de aztán... Eljön az a bizonyos nap, amikor is már majdnem nőül veszi szokásosan szűzies, a magyar századfordulós fordításban Bartlett Edith néven neveztetett, borzasztóan naiv szívszerelmét, akinek már majdnem átadta álomba ringatásának és ébresztésének különös titkát, amikor is baleset következik be. Egy delejes álma hosszabb ideig tart a kelleténél, ugyanis véletlenül leég a feje fölül a ház, a szolga is bent ég a házban (a delejező meg megfeledkezik róla), így senki sincs, aki West Juliánunkat (hívhatnánk Verne nyomán Gyulának is :)) feldelejezhetné álmából. Így, hogy nem izguljuk magunkra halálra, de azért izguljunk egy pirinyót, kiderül, hogy ez mégsem igaz, mert van, aki felébresztheti, és fel is ébreszti, csakhogy nem 1887-ben, ahogy az West Julián számára evidens lenne, hanem "a megváltás 2000-dik" évében nyitja föl újra szemeit, és...
Rádöbben arra, hogy a világ lehető legtökéletesebb utópiájába csöppent, ahol aztán minden a lehet legpraktikusabban működik. Nincs pénz - azaz valami őshitelkártya szerű rendszerrel helyettesítik. Nincs szolgaság, rabszolgaság, munkásosztály, társadalmi osztályok sincsenek, mert mindenki "egyenlő" - olyan majdnem falanszterszerűen - bár itt van esély önmagunk továbbképeztetésre, mégis bizonyos életszakaszban muszáj egy-egy munkában helyt állni. Ilyen pl. a pincérkedés, mindenki lesz pincér vagy valami hasonló egy bizonyos életkorban. De mi van itt az utcákon? Vannak itt "állami áruházak", ahol nem pénzért vásárolhatsz, hanem ezzel a hitelpapírral, ahol aztán mindig csak azt veszed magadnak, amit a legpraktikusabbnak ítélsz, és minden boltban ugyanaz a választék, tehát nem kell végig járni az összeset, ha venni akarsz (milyen praktikus is lenne-e ez karácsony tájékán). Nincs vagyonhalmozás, öröklés... Nincs egyéni gazdálkodás, egyéni tapasztalat. Minden a közért... És e  gondolkodás nyomdokán nincs egyes esernyő se, ha esik az eső, egy esernyő vetül a város felé, a házak tetejéről, és egy esernyő jobban véd az esőtől, mint az egyes esernyők individualista technikája. És mi van a házakon belül? Mindenki számára biztosított, állandó jólét és középgazdagság, "a dickensi szegénység nullafoka", meg természetesen a hangulatos zenehallgató szoba, ahol rádióadásszerűen közvetítik az egyes muzsikákat, a meghatározott időközökben, és az adások számokkal vannak ellátva, a műsorokhoz pedig külön műsorújság is jár amolyan 19. századi módra :D.
 
Ha mi 2000-ből 1887-be aludnánk magunkat...

A regényt azoknak érdemes végig olvasni, akiket elsősorban a századvég társadalom kritikai látásmódja érdekel, egy bostoni író szemszögéből. A fejezetek egy kissé lassúak lehetnek a mai olvasónak, főleg a szocialista utópista felfogás állandó részletezése miatt (még a szerelmi jelenetek is ebbe fulladnak ki), de érdemes egyszer legalább végig lapozni, azért, hogy megismerjük, hogyan is gondolkodhatott egy 19. századi amerikai a jövőről.
Sajnos a könyv csak antikváriumokban kapható, mivel ha jól tudom 1911. után nem nagyon adták ki magyarul, egyes könyvtárakban azért még található belőle tán egy-egy példány.
Valóban nagyon érdekes olvasmány, és bárcsak jó lenne azt hinni, amit Edward Bellamy ír, hogy "az aranykor nem utánunk, hanem előttünk fekszik".
Kár, hogy a posztmodernben ebben bízni lehetetlennek tűnő pozitivista póz (azaz lufi...), de persze az ellenkezőjébe bízni (mármint, hogy előttünk fekszik az aranykor), szintén pozitivista póz (azaz legalább ugyanakkora lufi, ha nem nagyobb :O)... Legalábbis szerintem... :)

Szerző: automaton_aliza

Címkék: regény