Jó reggelt, szép napot, jó estét, vagy jó éjszakát minden kedves olvasónak! :) Blase Arcane vagyok, én írtam ezt a kis novellát, melyet szeretnék megosztani veletek! A címe Eddy, és bármilyen meglepő, egy robotról szól. Részben... :D Kérlek, nézzétek el nekem, ha túl amatőr novella! ;) Akkor hát, ismerjétek meg Eddy-t! Jó steampunkozást! :D

 

(A képen nem Eddy látható, de attól még steampunk robot.) 

robot

Eddy

 

A rozsdás fémlemezekből álló gépezet berregni kezdett, apró kéményszerű csöveiből pedig sötétszürke gőzpamacsok indultak útjukra. A bronz fogaskerekek nyikorogva forogtak egymás hegyén-hátán, s az egész művelet egyre csak hangosabbá vált. A mérőszerkezetek mutatói remegve jelölték meg a legmagasabb számokat, s minden füstölt, minden zakatolt, minden működött.

 Mr. Whiteman fehér kesztyűs ujjait tördelte, miközben izzadó, s összeráncolt homlokkal figyelte az előtte lezajló „gépi jelenetet”. Ezen a kísérleti szerkezeten dolgozott már több éve, és ettől ment tönkre a házassága is. A negyvenes éveit taposó férfi dús, barna pajesszal, s igényesen megpödört bajusszal büszkélkedhetett. És valóban büszkélkedett is. Most is hordta gazdagságára utaló fekete keménykalapját, aranyhímzéssel díszített csokornyakkendőjét és sötétkék zakójának mélyébe rejtett zsebóráját. Utóbbit gyorsan előkapta, idegesen megnézte, hogy mit mutat, aztán még idegesebben visszacsúsztatta tágas zsebébe. Miközben a hangosan kattogó, s izgő-mozgó, fektetett henger alakú gépezetét nézegette, alaposan elgondolkodott azon, hogy mit tegyen most. Találkozója volt egy híres egyetemi professzorral, aki elméletileg már öt perce várta őt a Rottsburg Étteremben. De a gépét sem hagyhatta magára.

 Amikor végre kieszelte az ötletét, hátat fordított füstölgő alkotásának, s tekintetével végigpásztázta tetőtéri szobáját. A sárgás üvegű, kerek ablakok felé lejtő plafon fagerendákkal volt szegélyezve, a firkás cetlikkel teletűzdelt falakról pedig kezdett leperegni a világoszöld festék. Volt a szobában egy könyvektől, s lapoktól roskadozó íróasztal, egy-két párnázott szék, s három acélszekrény. Na meg persze az a rengeteg találmány, amely ebben a rohamos fejlődésnek indult, ám abban meg is állt világban teljesen természetes látvány volt.

 Mr. Whiteman pont az egyik ilyen találmánya felé fordult. Bár az igazat megvallva, nehéznek tűnt nem találmány felé fordulni ebben a szobában.

- Eddy! - kiáltotta a keménykalapos úriember, aki a ricsaj túlharsogásának kedvéért tölcsért formált kezeiből, melyeket széles szája elé emelt.

 A névre hirtelen megmozdult az egyik találmánykupac, s kiemelkedett belőle egy kerekes lábakon álló, kockatestű, gömbfejű robot. A mozdulataira sistergő hangot kiadó masina bronzszínű fémből készült, s tele volt villogó gombokkal. Amikor megszólalt gépies, érzelemmentes hangján, gombszemei alatt található, keskeny szájrésén villogó szikrák cikáztak végig:

- Mit parancsol, Mr. Whiteman? - kérdezte, majd lassú lépteivel a feltalálóként is dolgozó tanár elé állt.

 A keménykalapos úriember megpödörte bajszát, s megigazította nyakkendőjét, aztán válaszolt:

- Eddy, ismét arra kérlek, hogy vigyázz a hengerre! - Mr. Whiteman mindig így hívta hangosan dübörgő, új alkotását. - Nem szeretném, ha megint tönkremenne a távollétemben. Tudod, hogy mennyire fontos nekem ez a kísérlet, tehát légy oly kedves, és állítsd le, ha bármi baj lenne a működésében!

 A rozsdásnak látszó fémember előrebillentette gömbfejét - a megértés jeleként -, s így szólt:

- Bízhat bennem, Mr. Whiteman. A henger ezúttal nem robban le!

 A feltaláló megeresztett egy halvány mosolyt, és még egyszer rápillantott a zsebórájára. Megrögzött időmániás volt, ezt minden ismerőse tudta róla. Persze sosem vetették a szemére, ugyanis az úr legtöbb ismerőse társadalmi rangban jóval ő alatta állt. Nos, igen, ez a különleges elme nem tartott igényt a gőgös, gazdag emberekből álló társaságra. Így hát, amikor a mai találkozójára gondolt, cseppet sem volt vidám.

 Már a fekete ajtó előtt állt, s vetett egy utolsó pillantást gőzölgő gépezetére, amikor Eddy újra megszólalt:

- Mr. Whiteman!

 A pajeszos férfi mélyen felsóhajtott, s géptársa felé fordult.

- Tán nem értetted meg az utasításaimat, Eddy? - kérdezte úgy, hogy egy emberi lény minden bizonnyal észrevette volna hangjában azt az egyedi, szánó keserűséget.

- Dehogynem, nagyon is értettem, Mr. Whiteman - recsegte a robot - Mindössze csak jó szórakozást akartam kívánni önnek!

- Heh, szórakozást, Eddy? - nevetett fel a kalapos feltaláló - Ennek a találkozásnak köze sem lesz a szórakozáshoz. Dr. Zwekker professzor egy szomorúan nyers alak. De természetesen köszönöm a jókívánságodat! Viszlát Eddy! És ne feledd: A henger maradjon ép!

- Viszlát, uram!

 Azzal Mr. Whiteman lenyomta az aranyló ajtókilincset, s kilépett a lépcsőházba. A bronz robot magára maradt, azzal a megannyi találmánnyal, melyeken az ő precíz agymasinája minden téren felülkerekedett. Főleg a tökéletességben. Legalábbis Eddy így gondolta. És még azt is gondolta, hogy a mestere nem elég gyakorlott a találmánygyártásban. A robot csak szeretett volna segíteni a tanáron, tapasztalatszerzésre ösztökélte. Vagy csak remélte, hogy ezt teszi.

 A kerek ablakokból beáradó, aranyló napfény megcsillant a gömbfejű masina fémburkolatán, miközben az kerekes lábaival a füstölgő henger felé gurult. Gombszemeinek sárga fénye vörösre váltott, s Eddy nyúlánk karjaiból fúrók, és fűrészek törtek elő. A romboló eszközök a henger fogaskerekeire támadtak.