Koszt Ferenc legutóbbi alkotását így is hívhatná, bár az igazi neve: The Circle Prison (A Kerek Börtön). Egy Fitpc-3 masinának alkotott ezúttal új köntöst és a végeredmény, akárcsak korábbiak esetében ( Némó kincsesládája, Passerpatout bőröndje ), meggyőző.…

Koszt Ferenc személyében a Facebookon egy újabb számítógépbarát "művészlélekre" bukkantunk. Állítása szerint mindössze csak pár hónapja foglalkozik billentyűzetek steampunkosításával, de már három klaviatúra került ki kezei közül. Egyik legérdekesebb darabja eddig,…

  Ez az amiről minden vérbeli steampunk álmodhat, hogy végre-végre kattogásba hozzák a Gibson-Sterling regényben olvasható differenciálgépet. Az analitikus számítógép ötlete 1837-ben pattant ki Charles Babbage koponyájából, mint Zeusz fejéből Pallasz Athéné, de hogy ne…

  Danna Mattocks akkor kattant rá a Steampunk stílusra, mikor először látott steampunk számítógép módosításokat online fórumokon 2008-ban, de valahogy minden módosítás egysíkúnak tűnt számára. Ekkor döntötte el, hogy megépíti a saját szörny PC-jét. 1 évnyi munka után…

Tökéletesen működő pszeudo-viktoriánus, kallantyúkkal és kurblikkal vezérelhető, csatos-pántos-zsanéros összeszámítológépek, álemlékek egy sosemvolt múltból. Az imaginárius tömegtermékekből valójában évente néhány készül, egyedi megrendelésre. via (és még sok…

Régi idők Macintosha

2010.03.29. 22:25

  WoodGuy termékei a megszokott elemekkel színesítik a steampunk számítógép-dizájn hagyományait. Macjeit - azaz steampunkosan a The Apple Company gyártmányait - exkluzív fakeretbe helyezi el. Ezekhez készít steampunkos egeret, egérpadot, billentyűzetet (ha nem Macintoshról van…

Myst

2009.06.14. 19:46

  Jules Verne hatása a tudományos szórakoztatásban vitathatatlan, ugyanakkor nem feledkezhetünk meg a titokzatos történeteiről sem. A rejtelmes sziget egyike a legismertebb regényeinek, ilyen-olyan (borzalmas) feldolgozások mellett pedig vannak olyan művek is, amelyeket…

Damnation előzetes

2009.03.29. 17:54

Idén se maradunk steampunk akciójáték nélkül! A Codemasters steampunk játéka a Damnation, amely 2009. májusában kerül a boltokba!!!   "Egy hatalmas, nyitott világot vehetünk birtokba. Izgalmas csatajelenetek, autós harcok, várják a játékosokat, akár több…

Az egyre népszerűbb steampunk tárgykultúra hazánkban is érezteti hatását. Egyik klubtagunk, Sztojanov Péter alkotása ez a szép, szecessziós vázra épített billentyűzet:       "Az egész alapját egy 1985-ös IBM 101 gombos amerikai billentyűzet képezi. A váz…

Üdvözletem! Az első bejegyzésem ebbe a jó kis blogba miről másról is szólna, mint büszkeségemről, az átalakított pc-ről. Nem mint ha olyan nagy szám lenne, de én magam csináltam, mindenféle barkácstehetség nélkül, plusz még ugyebár minden apának a saját gyermeke a…

süti beállítások módosítása