Feltámad a Szőke Tisza?

2013.06.23. 12:52

Tavaly írtunk az igen hányatott sorsú Szőke Tisza névre hallgató gőzösről. Hónapokon át semmit, pontosabban semmi jót nem lehetett hallani felőle, ám most, felcsillant egy reménysugár. 
Múlt évben még úgy tűnt, hogy egyszerűen szétszedik az egészet, aztán végül mégsem, de aztán megint nem tettek vele semmit. Az elmúlt másfél év eseményei nagyjából így összegezhetőek, de részletesebben a Hajósnép.hu cikkében lehet olvasni róla. 


szoke-tisza-II.jpg
Még vízen, de már megviselt állapotban

Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a mostani kezdeményezés nem feltétlenül az eredeti hajó megmentését jelenti, hanem egy pontos másolat elkészítését. Az ok egyszerű. A hajón nem végezték el a megfelelő vizsgálatokat, azok nélkül pedig értelmetlen, mi több, veszélyes lenne a kiemelése a vízből. 
Mivel jóformán állami pénzre számítani eddig sem lehetett, így Szaniszló Sándor hajóskapitány karolta fel az ügyet, melynek saját Facebook oldala is van. Itt lehet további információkat találni az adományozás mikéntjével kapcsolatban. A hajó ugyanis teljes mértékben hozzájárulásokból fog elkészülni, igaz sokan reménykednek benne, hogy az eredeti alkatrészekből is meg lehet majd menteni minél többet. 
MI a magunk részéről minimum azzal hozzá járulunk a sikerhez, hogy közzé tesszük ezt a cikket. Hátha újabb mecénásokat is sikerül így megnyerni. 

szőka tisza illsztr.jpgSzámítógépes grafika a lehetséges végső állapotról

süti beállítások módosítása