Tavaly a 20. Sziget Fesztiválon akkora sikere volt az artistáknak és cirkuszi csoportoknak, hogy a szervezők úgy döntöttek, egy külön kis "szigetet" hoznak létre a cirkuszra éhezők számára. Tehát idén augusztus 5. és 12. között szintén érdemes a steampunk kedvelőinek is bevenni a Szigetet, ahol az 1890-es évek vándorcirkuszának hangulatát megidéző úgynevezett új-cirkusz szellemében megrendezett előadások lesznek láthatóak.

A Sziget.hu szerint az ötlet a tavalyi Recirquel sikeres előadása nyomán született. Azért nekünk a Basculoscopie is nagyon tetszett, így a rengeteg clockpunk masinának ismét nagyon örülnénk.

A Recirquelen kívül várható interaktív cirkuszi program, végzős artisták bemutatója. A bemutatókhoz DJ-ék és énekesek társulnak, hogy egy komplex előadást hozzanak össze. Aki pedig különleges bulikra vágyik, (igen, bizony ám ez is lesz! :D) swing, electro-swingben és a cirkuszi hangulat keverékében vegyülhet el. "S táncolás közben ne lepődjünk meg, ha néha elsuhan egy-egy félmeztelen légtornász is felettünk…"

A Szigetesek egy rövid promó videót is készítettek arról, hogy milyen jellegű show várható. 

Forrás:

Sziget.hu

süti beállítások módosítása