Bevallom még sosem hallottam a TeslaCon-ról, és most is csupán véletlenszerűen akadtam rá. Ráadásul idén immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre, az alcíme pedig "Trip to the Moon". Bár mentségemre legyen szólva, elsősorban az USA gőzmániásainak jelent jó hírt, ugyanis a Medison Marriott West hotelben kerül megrendezésre, Wisconsinban. Kissé távol esik Kelet-európától. Íme egy rövid videó-reklám, a 2012 november 30 és December 2 között zajló eseményről. 


Íme az előzetes, kedvcsináló

Ami engem illet, látványos eseménynek ígérkezik, bár a honlapjukon hangoztatottak ellenére, nem a szervezők révén. Egyszerűen csak azért, mert rengeteg ember lesz jelen, sokan fognak kirakodni, még többen pedig be is öltözni. Tehát bámészkodásra és eszmecserére alkalmas, viszont programok terén meglehetősen gyér a kínálat. 
Mondjuk ezt ne rójuk fel súlyos hibaként, hiszen egy hotel - igaz roppant méretes - aulájában lesz megtartva. 
Amit különlegességként észrevettem a honlapjukat böngészve, hogy lesznek táncoktatások is, de az igazi nagy durranás mégsem ez lesz. 
Ha hihetünk a beharangozónak és a mézes mázas szövegnek, akkor egy méretes "űrhajó" is bemutatásra kerül, melynek segítségével "időutazásra" vállalkozhatunk, méghozzá az 1880-as évekbe, ahol az USA hadban áll a gonosz Dr. Proctopusszal. Kövezzetek meg érte, de én ennél idétlenebb nevet még nem hallottam fő gonosznak (najó a Mr. Csingiling a Kutyák és Macskákban adja az ívet). Valamiért a proktológia és az oktopuszok fúziója ugrik szemem elé, ami nem szerencsés. Inkább nem is részleteznem. 
Ettől függetlenül jól hangzik az egész, s aki esetleg ki tudna jutni a blog olvasói közül, nagyon szívesen vennénk a fényképeket, beszámolókat. 
Ha mégsem, akkor sem kell csüggedni, igyekszem beszerezni fotóanyagokat (remélhetőleg lesz róla a neten tömegével, miután lecsengett). 
Ám addig is csemegézzetek a két korábbi TeslaCon-on készült fotográfiákból

 Mert az elegancia a víz alatt is fontos!   

 

TeslaCon2-189.jpg

Földönkívüliek belépése engedélyezett

 

Sosem lehet elég korán kezdeni

  teslacon.jpgA kor nem akadály

 

TeslaCon2-62.jpgDalek, like a Sir! 

 

TeslaCon2-422.jpgA Verne ihlette járművek értelemszerűen kihagyhatatlanok egy ilyen eseményről

 

TeslaCon2-320.jpgS ami a lényeg: Mindenki hozzon magával még egy embert...izé, a jó hangulat! :)

süti beállítások módosítása