A Múltidéző Találkozóknak csapatnak segítve páran megtekintettük az idei Velodrom Millenárist is, ahol veterán járművek csodasokadalmát láthattuk május 15-én. 

A két velocipéd mellett, amelyik közül csak a kisebbet mertük volna kipróbálni a rögtönzött közvélemény kutatás szerint leginkább a Krazy Kutters F30-as tetszett. A hangulatot könnyed nosztalgia uralta. Az ötvenes évek szakijától kezdve, a jampikon át, a hippikig mindenféle vintage stílusba sorolható jelmezes megjelent az imádni való járgányok mellett.

A jó kedvet csak fokozta, hogy Gyuláról hozva kézzel készült nosztalgiacsokikat kaptunk és mellettünk volna a forrós csokis és kézműves "csokibár" is.

Pár képpel úgy érezzük adósok vagyunk nemcsak a Múltidéző Találkozók Facebook oldalának, hanem a blogunknak is.

01.jpg

Múltidézők Stand "Kicsi, de legalább a miénk"

02.jpg

Kézzel készült csokik Gyuláról

18.jpg

A szomszéd "Csokibár"

16.jpg

Erik és a lányok

04.jpg

Hangulatkép egy lila ruhás hölggyel

14.jpg

"On The Road"

17.jpg

"Ez nemcsak nagyfiúknak való"

Ami igazán megfogott minket, a Velodrom sztárja egy Krazy Kutters, amiről laikusként is meg tudom állapítani, hogy ugyan valószínűleg előre benne kevesebbet lehetett látni, mint hátrafelé; mégis, amikor beindult, akkor maga volt az igazi csoda. Ráadásul bebizonyította, hogy a rozsda bizonyos esetekben sokkal nyerőbb, mint a csillogás:

12.jpg

08.jpg

09.jpg

10.jpg

11.jpg

A videón külön is látszik, milyen volt, amikor beindult:

És végül pedig nem utolsósorban a helyszínen velocipédekre is fel lehetett pattanni, és bizony az egyik képen úgy tűnik, mintha az óriáskerék nemcsak "életkorában" verné a mezőnyt:

06.jpg

07.jpg

Mindenféle kép, beszámoló, érdekességek a Velodrom Millenáris Facebook oldalán

süti beállítások módosítása