Mi lett a Thelomerisszel?

2012.05.18. 13:53

 

Párszor már foglalkoztunk ezzel a filmprojekttel, magyarul Sorsvonalakkal, mivel hatalmas produkcióként és az első magyar sci-fi filmként - ami koránt sem igaz - tüntette volna fel magát. A legutóbbi hírünk az a bejelentés volt, amely szerint a film készítői megnyerték az egyik szerepre a Luke Skywalkert játszó Mark Hamillt. (Ciki, vagy sem, de akkor még a Wired-en is cikkeztek róla.)

Már régóta foglalkoztat a kérdés, hogy mi lesz ezzel a filmmel, így utána próbáltam járni, hogy mi is a helyzet.

Először is a Thelomeris-készítőktől semmilyen válasz nem érkezik a filmmel kapcsolatban, ami már aggodalomra adhat okot. Ugyan februárban megígérték a Facebook oldalon, hogy nagy horderejű információkat osztanak meg, és hogy megújul a honlap, de az a helyzet, hogy ez az újulás a mai napig nem következett be, és azóta eltűnt a régi honlap, eltűnt a film az IMDb-ről, az egész Trickorn Productions, azaz a maga stúdió honlapja, a Thelomerisből csak a Facebook oldal maradt meg 1700 elhanyagolt rajongóval meg a egy Wikipedia-s szócikk, ami még mindig hihetetlen produkciót ígér.

Ebből kettőt sejthetünk, vagy azt, hogy a film végül mégse készül el. Ez egy igen pesszimista gondolat, így menten kergessük is el. A másik, hogy a produkciót teljesen átalakítják és átszabják, és valószínűleg újabb hosszú hónapokat esetleg éveket kell várna arra, hogy valóban elkészüljön.

süti beállítások módosítása