LZ 129 Hindenburg német Zeppelin-léghajó. Testvérhajójával, a Graf Zeppelin II-vel egyike volt a valaha megépített legnagyobb léghajóknak, hossza 245 méter volt. Nevét Paul von Hindenburg (1847-1934) német tábornok, köztársasági elnök (1925-1934) után kapta.
Első repülése 1936 márciusában volt Friedrichshafen-ben (Németország). Legnagyobb sebessége 135 km volt óránként, tartósan 125 km-rel tudott haladni. Bár arra tervezték, hogy héliummal lesz megtöltve (mivel a hélium semleges gáz), azonban az Amerikai Egyesült Államok exportkorlátozásai miatt a náci Németországgal szemben, kénytelenek voltak hélium helyett gyúlékony hidrogéngázt használni.
A Hindenburg 1936-ban megkezdte a rendszeres légiszállítást az Atlanti-óceán felett. Mintegy 1000 utast fuvaroztak át 10 menetrendszerinti út során Németország és az Egyesült Államok között.
1937. május 6-án, Lakehurst városában, leszállás közben, máig tisztázatlan körülmények között kigyulladt és teljesen megsemmisült. A balesetben a fedélzeten lévő 97 ember közül 36-an haltak meg. A tragédiát számos filmen, fényképen megörökítették, a léghajók kora leáldozott a katasztrófa hatására.
A hivatalos vizsgálat szerint a tüzet a légkör statikus kisülése okozhatta, azonban sokan feltételezték, hogy egy náciellenes szabotázsról volt szó.

 

"LZ 129 Hindenburg német Zeppelin-léghajó volt. Testvérhajójával, a Graf Zeppelin II-vel egyike volt a valaha megépített legnagyobb léghajóknak, hossza 245 méter.

Nevét Paul von Hindenburg német tábornokról, köztársasági elnök után kapta.

Első repülése 1936 márciusában volt Friedrichshafenben, Németországban. Legnagyobb sebessége 135 km volt óránként, tartósan 125 km-rel tudott haladni.

Bár arra tervezték, hogy héliummal lesz megtöltve - mivel a hélium semleges gáz -, azonban az Amerikai Egyesült Államok exportkorlátozásai miatt a náci Németországgal szemben, kénytelenek voltak hélium helyett gyúlékony hidrogéngázt használni.

A Hindenburg 1936-ban megkezdte a rendszeres légiszállítást az Atlanti-óceán felett. Mintegy 1000 utast fuvaroztak át 10 menetrend szerinti út során Németország és az Egyesült Államok között.

1937. május 6-án, Lakehurst városában, leszállás közben, máig tisztázatlan körülmények között kigyulladt és teljesen megsemmisült. A balesetben a fedélzeten lévő 97 ember közül 36-an haltak meg. A tragédiát számos filmen, fényképen megörökítették, a léghajók kora leáldozott a katasztrófa hatására.

A hivatalos vizsgálat szerint a tüzet a légkör statikus kisülése okozhatta, azonban sokan feltételezték, hogy egy náciellenes szabotázsról volt szó." /forrás: Wikipedia/

Korabeli filmhíradó a Hindenburg tragédiájáról:

süti beállítások módosítása