Mrs. Hartigen, a repülő cápák világa, a rémisztő madárijesztők, clockpunk robotok. Lefedhető-e ennyivel a legújabb Doctor Who-ban megjelenő steampunk? Ez egy jó kérdés. Ha filozófiai szempontból nézzük, akkor nem teljesen, ha azonban csak a dekorációként tekintünk a steampunkos elemekre akkor igen, nagyjából ennyiről szól a Doctor Who „anakronizmusai”, alternatív „időzavarai”.
De tereljük először filozófiai síkra a kérdést. Nemcsak azért, mert ez a téma sokkal komolyabb és elméletibb, és talán így az eddig a sorozattól békésen tartózkodó értelmiségieket is rávehetünk, hogy meg-meg nézzenek egy epizódot, hanem azon egyszerű prózai oknál fogva, mivel nemrég ért véget az új sorozat 6. évada, amelynek az utolsó epizódja nevezzük úgy „szuperanakronizmussal” kezdődött, történetesen megállt benne az idő, s a történelem összes epizódja egyetlen időintervallumban játszódott le, az ókori egyiptomi piramisépítésektől kezdve, Napóleonon át, Churchillig, aki mint láthattuk cézárnak – azaz római császárnak – neveztette ki magát. Zeppelinek borították az égboltot, ez pedig már önmagában is steampukosan emblematikus.
Hogy mi is az a szuperanakronizmus? Ezt az időtlen időt, idő nélküli időt, vagy „szuperidőt” úgy érthetjük meg igazán, ha megnézzük azt az epizódot, amelyben a Síró angyalok először tűnnek föl. Akkor a Doktor egy videokazettáról reális időben beszél 2000 valahányban 1969-ből. Ugye milyen zavaró, hogy egyetlen mondatban azt mondhatom két időpontban beszél? Az kevésbé érdekel minket ezt, hogyan teheti, meg úgyis kiderül, ha valaki megnézi az epizódot. Az azonban izgalmasabb mit is jelenthet ez?

Miss Hartigan, a repülő cápák világa, a rémisztő madárijesztők, clockpunk robotok. Lefedhető-e ennyivel a legújabb Doctor Who-ban megjelenő steampunk? Ez egy jó kérdés. Ha filozófiai szempontból nézzük, akkor nem teljesen, ha azonban csak a dekorációként tekintünk a steampunkos elemekre akkor igen, nagyjából ennyiről szólnak a Doctor Who "anakronizmusai", a múlthoz kötődő "időzavarai".

De tereljük először filozófiai síkra a kérdést. Nemcsak azért, mert ez a téma sokkal komolyabb és elméletibb, és talán így az eddig a sorozattól békésen tartózkodó értelmiségieket - komoly "úriembereket" és "úrinőket" - is rávehetünk, hogy meg-meg tekintsenek egy epizódot, hanem azon egyszerű prózai oknál fogva, mivel nemrég ért véget az új sorozat 6. évada, amelynek az utolsó epizódja nevezzük úgy "szuperanakronizmussal" kezdődött, történetesen megállt benne az idő, s a történelem összes epizódja egyetlen időintervallumban játszódott le, az ókori egyiptomi piramisépítésektől kezdve, Napóleonon át, Churchillig, aki mint láthattuk cézárnak – azaz római császárnak – neveztette ki magát. Felhőkarcolókból jártak a gőzmozdonyok, az égen léggömbökkel szálltak a kocsi, a gyerekek pterodactyluszokkal játszottak.

Mit is jelent ez? A "szuperanakronizmust", azaz az időtlen időt, idő nélküli teljesen összezagyvált időt, vagy "szuper(polált) időt" úgy érthetjük meg igazán, ha megnézzük azt az epizódot, amelyben a síró angyalok először tűnnek föl.

Ebben az epizódban van egy grandiózus jelenet, amelyben a Doktor egy videokazettáról reális időben beszél 2000 valahányban 1969-ből.

Ugye milyen zavaró, hogy egyetlen mondatban azt mondhatom két időpontban beszél? Az kevésbé érdekel minket ezt, hogyan teheti ezt, mivel ez úgyis kiderül, ha valaki megnézi az epizódot, az inkább, hogy hogy mi köze ennek a jelenetnek a szuperanakronizmushoz, a Doctor Who időfelfogásához a steampunk tekintetében sokkal izgalmasabb téma.

Tehát a Doktor egy időpontban beszél két időpontban, majdnem olyan már Schrödinger macskája, aki egyszerre élő és halott is ugyanabban az időben. A Schrödinger macskája gondolatkísérlet ugyebár egy lehetetlenségnek hatna kvázi a newtoni fizika szerint. Nem lehetetlen azonban a kvantumfizikában. (Aki nem tudná mi az a Schrödinger macskája elmélet itt elolvashatja!)

Ugyanígy a mi világunkban egyszerűen hülyeség az, hogy megtörténik olyasmi, mint a Doktorral – mivel nincs időutazás -, de mivel a Doktor tud időt utazni, így kedvére fiktíven formálhatja az időt, és létrehozhat látszólag paradoxonszerű, vagy éppen Schrödinger macskája szerű jelenségeket.

Steven Moffatnak a jelen sorozat producerének – akit újabban nagyon sok kritika ér az új történetek szertelensége miatt - egyébként mániája a kvantumos csúsztatások szerepeltetése a filmsorozatban, ilyenek lényegében a síró angyalok, akik csak akkor léteznek, ha nem látjuk őket, vagy ilyenek azok a földönkívüliek, akikről nem tudunk, csak akkor ha látjuk őket, de ha nem látjuk őket, azonnal kimennek a fejünkből: tehát lényegében csak akkor vannak, ha éppen látjuk őket.

Visszatérve erre a jelentős pillanatra, amikor a Doktor két időben beszél egyszerre, hősünk elmagyarázza, hogy számára az idő nem egyszerűen lineáris, hanem ahogy emlékszem, úgy fordították "katyvasz" (eredetileg Wibbly wobbly timey wimey stuff).

Vannak úgynevezett fix pontok és nem fix pontok az Doctor Who-i időben. A fix pontokban megváltozhatatlan események történnek, a nem fix pontok újraírhatók, így olyannak tűnik így a történelem, mint valamilyen megállíthatatlanul hömpölygő térbeli szerkezet, amelynek csak az alapbástyáinak a koordinátáit határozták meg, a doktor pedig szinte mindent megtehet itt, leszámítva azt, hogy ledönti ezeket a bástyákat.

Persze azt nem lehet tudni, hogy mi lenne ha ezek a bástyák megtámadhatók-e? Egy ideig úgy tűnik: a fix pontok – ezek a bástyák - felboríthatatlanok, így például a Marson "halálraítélt kapitánynőt" hiába menti meg a Doktor, mégis végül öngyilkos lesz a Földön, mert a halála fix pont az időben.

A sorozat írói végül addig tolják a játékot a bástyákkal, míg kiderül, a fix pontok mégis megtámadhatók, felboríthatók egy-egy döntéssel, így fordulhat elő, hogy a történelem egy hatalmas katyvasszá, azaz szuperanakronizmussá válik a 6. évad utolsó epizódjában.

A katyvaszban a történelem nem fix pontjai lehetőséget adnak az alternatív idődimenziókkal foglalkozó tematikáknak, az időbeli tudományos fantasztikus anakronizmusnak. Hogy ez miért tök jó a steampunk szempontjából? Mert a steampunk alapvetően időbeli anakronizmusra épül. Nem attól steampunk valami, mert barna, rezes és gőzös, hanem attól, mert egy olyan jövőben vagy jelenben játszó eseményt mutat be, amelyben olyan technológia szerepel, amit a múltban alkalmaztak, vagy fordítva a múltban olyan technológiai vívmány (vagy dolog, akár földönkívüli) van jelen, amit csak a későbbi távoli jövőben találtak föl, és ez időzavart, azaz anakronizmust okoz.

Így születhetnek a sorozatban steampunkos epizódok, ha azokat a részeket vesszük, amelyekben jövőbeli, de múltbelinek tűnő alternatív világokkal találkozhatunk, vagy múltban olyan események történnek, amelyek nem illenek idejüket tekintve az adott korhoz. A felidézett kor természetesen behatárolt, mivel a steampunk időszakának még mindig a XVIII. század végétől körülbelül az első világháború kezdetéig tartó intervallum felel meg!

Kimászva most a szupernakaronizmusból, amikor minden idő egyidejű, és minden történelmi esemény egyszerre történik, és annak magyarázatából, hogy miért több a steampunk szempontjából a Doctor Who, mint egy egyszerű időutazós sztori, nézzük mi is volt az első steampunkos epizód a legújabb hat évadban! (A címben azért szerepel a legújabb Doctor Who, mert csak a 2005-től indult legújabb sorozatot vizsgálom, a régieket talán majd máskor.)

Az első a sorban a még Christopher Eccleston megformálta kicsit arrogáns Doktor korából való The Unquiet Dead. Ebben a részben fedezhetők fel a Torchwood magjai, már feltűnik Eve Myles a viktoriánus Gwyneth alakjában. A történet természetesen Cardiffban játszódik, aki látta a Torchwood első szériáját az nagyon jól tudja, hogy ez azért fontos, mert Cardiffban a Doctow Who univerzum szerint egy időrepedés húzódik. A sztori szerint a Doktor elviszi Rose-t a 19. századi Londonba, ahol találkoznak Charles Dickensszel. A poént természetesen nem lövöm le, csak annyi árulok el, egy XIX. századi embernek furcsának ható események történnek. Az epizód egy tipikus „gázlámpás románc” - a steampunk egyik alműfaja -, de nemcsak a hangulata miatt gázlámpás, hanem azért is, mert a gázlámpáknak ezúttal szerep is jut.

A második olyan epizód, ahol majdnem steampunkos történelmi anakronizmusokkal folyik játék, egy rendkívül leleményes ötleten alapuló Nebula jelöléses és Hugo-díjas The Girl in The Fireplace.

A történetben két idődimenzió kapcsolódik össze egy kandallón keresztül, emiatt Madame de Pompadourról olyan titkok derülnek ki, amelyekre nem is gondoltunk volna. A rész szenzációs "idegenjei" rémisztő clockpunk rokokó robotok, akik mindent szét és újra akarnak szerelni, Madame Pompadourt pedig géppé alakítanák, olyan események történnek a XVIII. századi Franciaországban, amelyek egyáltalán nem illenek a korba, a történelem újraírása történik, végül mint kiderül láthatatlanul, és ez a momentum teszi igazán izgalmassá a történteket.

A második évad legsteampunkosabb része a viktoriánus vérfarkast leleplező Tooth and Claw. A történetben nem más, mint Viktória királynő az egyik főszereplő, akit a földönkívüli farkasszörny üldöz. Miután sikerül a bestiát leverni Viktória királynő megalapítja a Torchwood intézményt. Csak egy kis probléma lesz a királyi család vérvonalával, mivel a királynőt végül mégis megharapja az "állat" – a történelmen nyomot hagy az idegen? - és ezzel tetten is értem a legnagyobb Doctor Who-s bakit. Ugyanis Viktória királynő férje ebben az epizódban már rég halott, a királynőnek nem születik több gyereke, tehát a királyi család vérvonalában a zavarokat nem a vérfarkas okozza, ahogy azt az utolsó párbeszédben a Doktor és Rose feltételezi.

A Nagy-Britanniában 2006-ban és 2007-ben vetített második és harmadik évadban fordul elő a legtöbb a steampunkos elem. Talán nem véletlenül, mivel akkor kezdett érdekessé válni a világ számára a steampunk tematika, akkor láttak benne először tudatosan igazi kihívást nagyobb sci-fi produkciók is. Az egyik ilyen kettős epizód az első világháború előtt játszódó Human Nature és a Family of Blood, ahol az I. világháború előtti időkbe érkezik a Doktor és egy zsebórába rejti a személyiségét. Milyen szimbolikus is tud lenni egy zsebóra? Ezt a trükköt nemcsak a Doktor süti el, hanem fő ellensége a Mester is, aki az idő legvégén bújt el a Malcassairo bolygón egy viktoriánus tudós alakjában.

A tematika a steampunk szempontjából eseménytelen - amúgy elég izgalmas - negyedik évad végét túlszárnyalva a speciális karácsonyi különkiadásban éri el csúcspontját, ahol a The Next Doctor című epizódban a Doktor viktoriánus, azaz tényleg steampunk alteregójával találkozhatunk, akinek van a kornak megfelelő – és éppen ezért kissé nevetséges - szonikus csavarhúzója, társa, és még Tardisa is.

Az ellenségek a Cybermanek, akik a XIX. században kegyetlen módon gyermekmunkaerő bevetésével akarják felépíteni hatalmas gépemberüket a Cyberkinget, amelynek irányítófülkéjébe egy korabeli dámát helyeznének el, a vérvörös ruhás, kontyos Miss Hartigant. Fejéből furcsa rézantennák állnak ki, szeme befeketedik, és érzelemmentes robothangon szólal meg.

Arra persze nem kapunk választ, hogy a XIX. századi Angliában marad-e valamilyen nyoma az emberek emlékezetében a gigantikus robotnak, de furcsa, hogy amíg más történetekben a történelembe illeszkedően jelenik meg a Doktor, itt valami olyat tesz, ami valóban kirí az adott korszakból, s egyúttal, mintha alternatív dimenziót is teremtene. Hogy valóban így van-e arra soha nem kapunk választ. Talán végigjárták a torchwoodosok egész Londont egy felejtő szérummal? Esetleg ez is megtörténhetett.

Az új doktor másodszori alakváltásával dekorációként bejön a retró. Az eddigi rézmázos Dalekek rikító már-már neonos színt öltenek, a Tardis is teljesen átalakul. Az ötödik évadban azt kell mondjam nincs szinte semmi steampunkos, legalábbis nem találtam, ha bárki találna kérem jelezze kommentben.

A speciális karácsonyi rész viszont a sokaknak ismerősen csengő Karácsonyi ének, A Christmas Carol címet viseli.

A Next Doctorban steampunk terén még nem szerepelt alternatív világ, A Christmas Carol világa viszont már az, ahol a főszereplő Kazran édesapja megteremtett egy félelmetes torony köré épült világot Charles Dickens Karácsonyi énekén alapulva. Itt igen szokatlan és szürreális dolgok történnek, mint hogy cápák úsznak a levegőben... Kicsit zavaros kavalkáddal állunk szemben, van benne gonoszság meg jóság, érzelmi hatásvadászat, giccses jelenet, szép nő, szerelmes férfi. A Next Doctorhoz képest túl lagymatag és giccses karácsonyi áradattal van dolgunk.

És ha már az érzelmeknél és az alternatív neoviktoriánus jegyeknél járok, muszáj megemlítenem a Neil Gaiman által írt Doctor's Wife című epizódot, ami sokak kedvence lett a 6. évadból. Az itt szereplő világ nem steampunkos, de akik imádják a Tim Burton-féle horrordekorációt, azok odalesznek érte. Ez az utolsó rész, ahol feltűnik némi XIX. századi – történetesen frankensteini gótikus – vonatkoztatás, aztán a történelmi utalások sora kifújt, s mintegy igen bizarr szintézisként a 6. évad végén a szupernakaronizmusban az idő teljesen leáll, a történelemmel való játék leereszt, akár egy hónapos léggömb.

Végső soron, amíg az első évadokban nagyjából logikus történetekkel indult el az egykori hatvanas években indult időutazásos sorozat felelevenítése, a hatodik évadra egyre bonyolultabbá és követhetetlenebbé válik. Ahogy a szériában az időparadoxonok, időcsavarok, alternatív idősíkok szinte mindennaposakká válnak, egyre inkább lankad az érdeklődésünk, mi újat hozhat még az „időutazásosdi”. Van egy olyan nagyon negatív sejtésem, hogy az új sorozat legjobb steampunk pillanata mindenképpen Miss Hartigan Cyberkingjéhez kötődött, és ami később jött és jönni fog, az már csak halvány visszaverődése annak az általános hatásnak, hogy a steampunk miként popularizálódott el, és miként vált 2010-re unalmas és giccses ünnepi díszletté.

Hogy mit tartogat a Doctor Who jövője? Ezt szerintem sokan nem tudják megmondani, én is csatlakozom ehhez a „sokhoz”. Abban azonban biztos a jelen kritika, hogy az epizódokból ki kell venni a felesleges dekorációs elemeket, felesleges szereplőket, elvarratlan szálakat, amelyek sokszor csak megzavarják a nézőt. Jó út például a The Girl Who Waited epizód puritanizmusa, a The Girl in The Fireplace vagy az eredeti Weeping Angels leleményessége (persze nagyon sok ötletes epizódot felsorakoztathatnék főleg a 2. és 3. évadból). Mindenképpen a csavaros, logikus, és meglepő történetekkel kell, hogy folytatódjon a sorozat, ha fenn akarják tartani a készítők az érdeklődést a folytatás iránt.

 

Hogy ne a szövegből kelljen kibogozni, steampunkos vagy steampunkos elemeket felvonultató epizódok a Doctor Who-ból:

"The Unquiet Dead" I/3 - Dickens

"Tooth and Claw" II/2 - Viktória királynő

"Girl in the Fireplace" II/4 - Madame de Pompadour

"Human Nature" III/8 - I. világháború előtt

"The Family of Blood" III/9 - u. a.

"Utopia" III/11 - Viktoriánus tudósnak álcázza magát a Mester az idők végén

"The Next Doctor" christmas special IV - steampunk Doktor

"A Christmas Carol" christmas special V - repülő cápás, steampunkos jövőbeli világ

"The Doctor's Wife" VI/3 - időn kívüli "neofrankensteini", Tim Burtun-ös világ

 

Dieselpunkos elemeket tartalmaz:

"The Empty Child" I/9 - II. világháború

"The Doctor Dances" I/10 - u. a.

"Daleks in Manhattan" III/4 - az Empire State Building építése

"Evolution of the Daleks" III/5 - u. a.

"Victory of the Daleks" V/3 - II. világháború

"Let's Kill Hitler" VI/8 - II. világháború

 

További történelmes időzavaros:

The Idiot's Lantern II/7 - II. Erzsébet trónra lépése

"The Shakespeare Code" III/2 - William Shakespeare

"The Fires of Pompeii" IV/2 - Pompeji pusztulása

"The Unicorn and the Wasp" IV/7 - Agatha Christie

"The Vampire of Venice" V/5 - olasz reneszánsz

"The Pandorica Opens" V/12 - római kor

"Vincent and the Doctor" V/11 - Vincent van Gogh

"Day of the Moon" VI/2 - 1969. Holdra lép az első ember

 

(A bejegyzéshez tartozó eredeti kommentek sajnos elvesztek 2011. november 10-én.)

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu